• vas. dec 22nd, 2024

Győzike őrjöng! Közel 100 millió forintot követel a NAV-tól

A Romantic frontemberét 2017-ben óriási adócsalással vádolt a meg a hivatal. Így le is foglaltak tőle úgy 200 millió forintot és egyéb ingóságokat – írja a BlikkA showman hiába támadta meg egyből a döntést, még egy forintot sem látott a jogerősen neki ítélt 100 millióból.

„Ez az összeg a lányaim, Evelin és Virág öröksége. Szerettünk volna nekik lakást venni, de így, hogy nem jutunk a pénzünkhöz, erre nincs esély” – mondta elkeseredetten Győzike. Ha kell, akkor még a bíróságra is hajlandóak újra elmenni, mert szerintük ez már tűrhetetlen.

Egyébként több eljárás is folyamatban van a Gáspár család ellen. Többek között egy költségvetési csalás miatt, egy másik pedig egy karambol miatt. Ott becsületsértésért perelte be Bea asszonyt, Evelint, de még Győzikét is a sértett fél.

(Blikk)