• vas. dec 22nd, 2024

A környékbeliek azt hitték elment az eszük, mikor elkezdték feltörni a lépcsőt. Végül mindenkinek tátva maradt a szája!

Nemrég egy fiatal házaspár végre beköltözhetett abba a házba, amiről mindig is álmodtak. Szinte minden egyes részlet tökéletes volt az új hajlékban, de ahogy eltel pár nap, az amúgy nagyon jó állapotban lévő lépcsőjükkel kapcsolatban úgy vélték, hogy ráférne egy kis átalakítás.

 

 

 

Meg is született a döntés, hogy a lépcső jelenlegi formáján változtatni fognak. Elkészítették, lerajzolták a terveket, és egy nap a férj nekiállt „szétbombázni” a feljárót. A szomszédok eléggé furcsán néztek rájuk, hogy minek kell a szerkezetet porrá zúzni, de ahogyan teltek a napok és haladtak a munkálatok, úgy rajzolódott ki egy új, stílusosabb, és szebb lépcsősor.
A területrendezés során a gyepből is kivágtak egy jó darabot, ide kavicsos alapozás került, majd szépen a helyükre kerültek a mediterrán jellegű kocka- és térkövek is. Az eredmény pedig fantasztikus lett. És igazuk volt a fiataloknak, hiszen biztosan sokkal jobb érzés egy ilyen lépcsőn felsétálni a házhoz, mint a régin.

terasz-1438796851 (1)

terasz-1438796366

terasz-1438796435

terasz-1438796605

terasz-1438797305

terasz-1438797895

terasz-1438796768

terasz-1438796999

terasz-1438797067

Szerző: tudasfaja.com