• vas. okt 6th, 2024

Már ezt sem titkolják: A várandós Radics Gigi párja még egy óriási dolgot elárult

A szobrász már erre is gondol.

Radics Gigi a Story magazinnak mondta el először, hogy kisbabát vár. Csak nemrég jelentette be, hogy boldog párjával, Mikus Áron szobrásszal.

Radics Gigi az amerikai útjukon sokat volt fáradt és étvágytalan. A jelek már gyanúsak voltak számára, ezért vásárolt egy tesztet:

„A kint töltött időben elképesztően fáradékony voltam. Előfordult, hogy egy rövid séta közben meg kellett kérnem Áront, hogy üljünk le valahova, különben menet közben elalszom. Mindenféle ételtől undorodtam, rá se bírtam nézni. Már-már magamba kellett erőltetnem minden enni- és innivalót. Ez már több mint gyanús volt számomra.Felmerült bennem, hogy talán a pocakomban növekszik a furcsa közérzetem okozója.A hazaút előtt szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy a sejtésem helyes vagy sem, vettem hát egy terhességi tesztet. Leírhatatlan érzés töltött el, amikor láttam, hogy pozitív lett. Egy étteremben, vacsora közben mondtam el Áronnak, hogy kisbabánk lesz.”

Áron határtalanul örült és már azt is kimondta, hogy szeretné, ha a kisbabájuknak majd testvére is lenne. Vagyis az is kiderült, annyira szereti Gigit , hogy több közös gyermeket is szeretne:

„Ahogy én, úgy ő is egy különös, örömteli sokkot kapott, tudva, hogy a gyerek óriási felelősség. Teljes mámorba kerültünk, kavarogtak bennünk az érzelmek. Aztán egymásra néztünk, mondván, hogy ez egy nagy, közös utazás kezdete, és megöleltük egymást.Nagyon izgatottak voltunk már akkor is, és ez a lelkesedésünk csak fokozódik, ahogy növekszik a baba. Áron már most mondogatja, hogy szeretné, ha lenne testvére a kisbabánknak.”

Forrás: Story