• vas. okt 6th, 2024

Először beszélt súlyos betegségéről Gáspár Evelin!

Sokkolta az orvos diagnózisa.

Kiskamaszként ismerte meg az ország, mára már igazi nő, aki elképesztő változásokon ment keresztül az eltelt években. Mára már szinte teljesen sikerült lemosnia magáról a súlyos bélyeget – ahogy a Best magazinnak magyarázza, dagadt, roma lánynak tartották, akinek kilóg a kapanyél a szájából. Mára már diplomás nyelvet beszélő szépség, aki a pluszkilóktól is megszabadult, igazi divatikonná vált követői szemében. Bár a lábát nem szívesen mutogatja, mert azzal nincs teljesen kibékülve, elégedetten nézhet a tükörbe, ami kisugárzásán is látszik.

Ugyanakkor a kemény fogyókúrának meglett az ára épp a napokban tudta meg, hogy súlyos inzulinrezisztenciával küzd.

– Egy ideje már éreztem, hogy valami nincs rendben a szervezetemben, puffadtam, folyamatosan rosszul voltam. Az orvos azt mondta, ha nem változtatok, elég nagy esélyem van a cukorbetegségre. Sokként ért a hír. Valahol éreztem, hogy egyszer meglesz a böjtje az éhezésnek, mert sajnos az a típus vagyok, hogy a cél érdekében akár koplalok is. Hát most megkaptam, hogy ezt nem tehetem. A következő egy évben szigorú diétán leszek, és még gyógyszert is kel szednem. Nagyon megvisel, mert már éppen elkezdtem élvezni a fiatalsággal járó édes életet… – mondta szomorúan Evelin, akinek most az egészsége a legfontosabb, be fog tartani minden orvosi utasítást.forrás