• csü. máj 9th, 2024

Leginkább Szegeden élő nőkhöz, lányokhoz szólnék

Csak figyelmeztetni szeretnélek benneteket, hogy a Rókusi krt. kis Tesconál szinte mindennap megfordul egy nagyon rossz kinézetű férfi.

A fejtetején kopaszodó de ilyen hosszabb tépett vállig érő haja van de felkötve is hordja. A férfi középkorú én 35-45 közé mondanám kb 170-175 magas. Általában baseball sapkát hord és biciklivel közlekedik. Sajnos volt jópár negatív tapasztalatom vele. Legelőszőr kb 1,5éve jelent meg a munkahelyemen már akkor is nagyon furcsán viselkedett. Szóval a lényeg, hogy rendszeresen feltűnően kukkolt üvegen keresztül és mikor számonkértem, hogy mégis mit bámul fogta magát és tovább állt és mintha misem történne de ezt volt, hogy egy héten többször is eljátszotta. Aztán egy ideig nem jött miután erélyesebben rászóltam. Jópárszor volt amikor már korán reggel nyitás előtt ott volt és bámult engem.

1-2hét után megint megjenelt és bejárkált wcre egyik alkalomkor wc után odajött én éppen vendégnek készítettem kávét amikor mondja, hogy hozott nekem valami péksütit mondtam neki, hogy van kajám köszönöm. Erre elkezdett kérdezgetni, hogy ezt nem szeretem? Hozzon valami mást? Mit szeretek? Mit hozzon? Annyira felmérgelt a faggatásával, hogy kénytelen voltam akkor is erélyesebben elzavarni! És mondtam neki, hogy többet ne kukkolgasson és tudtára adtam, hogy van párom!! Rá egy órára kb direkt figyelte, hogy egyedül legyek a pultba és be jött elmondani, hogy ő csak azért biciklizgetett itt, hogy én észre vegyem, hogy én tetszem neki és, hogy választania kell, hogy én vagy az Igazgatónő de nem az itteni !!!!! A főnököm férfi.??? fuuu na itt jöttem rá igazán, hogy itt nagy problémák vannak fejben. Ezekután még mondogatta nekem, hogy ő neki milyen medencés háza van.

Itt már nagyon nevettem és zavartam el a francba, hogy ide ne jöjjön be többet! Utána se értett a szóból és továbbra is folytatta a kukkolást és bejárkált többször is rászóltam. Talán 2hete volt utoljára de már nem áll meg csak elteker a biciklijével.

Azért is döntöttem úgy, hogy megosztom veletek a történetem mert a mai napon mikor hazafele tartottam ezt a visszataszító alakot láttam szintén a tesco előtt és épp belemászva egy futóruhás hölgy arcába. Akit nem tudom, hogy zavart e a férfi jelenléte. A lényeg, hogy nem százas az ember és sajnos amilyen érthetetlen bárkit elkezdhet zaklatni aki megtetszik neki és azt is kinézem, hogy akár hazáig követi. Ne álljatok vele szóba koptassátok le! Esetleg ha valakinek volt még vele tapasztalata mindenképp kíváncsi vagyok. Tudom, hogy csak “néz” de ez az ember beteges kukkoló.