• vas. dec 22nd, 2024

Késő este kapta a telefont, ami mindent megváltoztatott! Judy családja összeomlott a tragikus hír hallatán

Öt perce volt csupán.

Kiegyensúlyozott, vicces, szórakoztató Judy a TV2 Nicsak, ki vagyok? új műsorában. Senki nem mondaná meg a Groovehouse énekesnőjéről, milyen kemény hónapok vannak mögötte. Nyár óta sok időt tölt szeretett édesapjával, akinek öt perc alatt kellett meghoznia egy olyan döntést, ami az egész családjára kihatott.

Judyt tavaly júliusban, törökországi nyaralásának első napján érte a sokkoló hír: édesapja kórházba került és majdnem meghalt:

– Amikor megcsörrent a telefonom, és láttam, hogy a testvérem hív, már tudtam, nagy lehet a baj, mert nem szoktuk egymást ilyen későn hívogatni – kezdte Judy a Story magazinnak. – Tibi nem kertelt: édesapám bal lábát combközéptől amputálták, mert az érszűkület miatt leállt benne a vérkeringés. Öt perce volt eldönteni: élni szeretne egy ilyen műtét árán, vagy meghal. Apa az életet választotta… – emlékezett vissza az énekesnő, aki egész éjjel azon tanakodott férjével és édesanyjával, aki velük nyaralt, hogyan tudnának azonnal repülőjegyet szerezni, hogy hazautazhassanak az édesapjához. Annak ellenére, hogy Judy szülei már 15 éve nem élnek együtt, a kapcsolatuk nagyon jó, továbbra is segítik egymást.

Az altatásból felébredt édesapjával végül reggel tudott telefonon beszélni. – Én zokogtam, apa viszont leintett: ‘Ne sírj én olyan boldog vagyok, mint még sosem! – vigasztalta az édesapja, aki annak örült, hogy túl van a műtéten, megszabadult végre a gyötrő fájdalmaitól, a folyamatos életveszélytől.

– Végtelenül büszke vagyok rá, hogy apa ilyen helyzetben is képes pozitív maradni – folytatta Judy. Szerencsére az édesapja állapota szépen javul, a szomszédok és a szociális gondozó is a segítségére van, és természetesen Judy és édesanyja is rendszeresen látogatják, és akadálymentesítették a lakást. Apukája megtanult mankóval járni, és immár az úgynevezett próbalábbal is megtette az első önálló lépéseket. Hamarosan pedig lábprotézist kap, ami megkönnyíti majd a mozgását.

forrás