• vas. dec 22nd, 2024

Dráma: A színpadon lett rosszul Jolly, nem bírta tovább

Bajba került az énekes.

Jolly egy űrhajós maszkban rejtőzött a Nicsak ki vagyok? TV2-es csatornán futó produkcióban, és így adta elő a dalt, amivel készült.

A produkciója nagyon jól sikerült, és így arra is alkalma nyílt, hogy megmutathassa, hogy nem csak a mulatós műfajban képes nagyot alkotni.

A jelmez alatt viszont annyira rosszul lett, hogy Tillának kellett takarnia, amíg próbál egy kis plusz levegőhöz jutni. Először Majkának tűnt fel, hogy valami nincs rendben vele.

„Az a helyzet, hogy a végére annyira felpörögtem, hogy szinte már nem kaptam levegőt. Ezt próbáltam meg orvosolni azzal, hogy legyeztem a maszkomat, de csak nagyon nehezen sikerült megnyugodnom. Azt éreztem, hogy nem bírom tovább, és ott helyben letépem magamról az űrhajós sisakot… Nyilván egyik jelmez sem túl komfortos, hiszen elég nehezek és persze nagyon zártak, de alapvetően meg van oldva, hogy éneklés és mozgás közben is kapjunk levegőt. Ezt a próbákon alatt ki is próbáltam, és egyszer sem volt gond. Azt hiszem, hogy tényleg az izgalom miatt lettem egy kicsit rosszul” – mondta Jolly a Ripostnak.

Ettől eltekintve nagyon élvezte a műsort.

„Szuper volt ez az egész! Hatalmas buli volt, és nagyon örülök, hogy az énektudásomat megmutathattam a nézőknek és persze a sztárcsapat tagjainak is. Hajós András méltatása különösen jólesett, és csak azt sajnálom, hogy nem mutathatom meg a többi dalt, amivel készültem”

– nyilatkozta az énekes.

forrás