• szo. dec 21st, 2024

Emlékszel még rá?Nem hiszed el, miből él most a Barátok közt egykori sztárja

Gyökeresen megváltozott az élete.

A Barátok közt egykori Novák Évája több mint öt évig szerepelt a sorozatban, majd három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy maga mögött hagyja a városi életet, és önfenntartó gazdálkodásba kezd.

Egy tucat rackajuhhal, három lóval, cicával, kutyával, és megannyi tyúkkal, kakassal él a Kecskeméthez közeli tanyáján Csapó Virág.

– Huszonévig Kaposváron, majd pedig Kecskeméten éltünk egy albérletben. Talán a családom nevében is mondhatom, hogy megelégeltük az ottani életet, ezért egy nyugodtabb környéken kezdtünk el házakat nézni, és végül egy 21 hektáros tanya mellett döntöttünk – kezdi a Borsnak Csapó Virág, aki egyenesen rajong a gazdaasszonyéletért, és az állataiért, akik minden percben a színésznő nyomába erednek.

A tyúkjaim legalább annyira hűségesek, mint a kutyák. Koko a kedvencem, mert állandóan a nyomomban van, de egyébként nem teszek különbséget az állataim között, Shakira, Madonna és Selena Gomez is ugyanúgy a szívemhez nőtt – mondja nevetve Virág, aki azonban cseppet sem tréfál, a tyúkjai ugyanis tényleg a világhírű popénekesnők után lettek elnevezve.via