• vas. dec 22nd, 2024

ITT A VÉGE! Eljárást indított a hatóság Demcsák Zsuzsa ellen

Friss hír érkezett az ügyről!

Demcsák Zsuzsa jogosítványát ittas vezetés miatt júniusban három évre vették el. Alig néhány hónappal később, novemberben viszont volán mögé ült és elhajtott, amelynek szemtanúja is volt egy budai bevásárlóközpont parkolójában. Akkor azonban még úgy tűnt, mivel senki nem tett ellene feljelentést, megúszhatja az esetet, és csak megrovást fog kapni.

A Ripost azonban most megtudta, a rendőrség nemrég hivatalból eljárást indított Demcsák Zsuzsa ellen, derült ki a rendőrség lapnak küldött közleményéből. Az esettel kapcsolatban egy közlekedési szakjogász is megszólalt, elmondta, hacsak Demcsák Zsuzsa nem tudja bizonyítani, hogy élet-halál kérdése volt, hogy jogosítvány nélkül vezessen, akkor „egészen biztos, hogy újabb egy évre eltiltják majd a vezetéstől, de az sem kizárt, hogy 20 nap elzárásra ítélik” – nyilatkozta a szakértő.

(Blikk)