• vas. dec 22nd, 2024

Kitálalt Tóth Gabi exe. Nem mindennapi dolgot mondott

Őszintén mesélt Trap kapitány a Tóth Gabihoz fűződő viszonyáról.

A Tha Shurdas frontembere az X-Faktorban tűnt fel 2014-ben, akkor ismerkedett meg az énekesnővel. A közös munka során a két zenész egymásba szeretett, és hosszabb ideig egy párt is alkottak. Bár Gabi és Trap kapitány, azaz Molnár Tibor Attila, szakítottak, még mindig vannak közös projektjeik.

Sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy jóban maradjanak az exükkel, Gabi és Trap kapitány között azonban művészileg még mindig erős a kapocs, így a frontember többször fel is tűnik Gabi mellett a koncerteken – írja a Story Magazin.

– Izgalmasak voltunk egymás számára művészileg, ami a mai napig összefűz minket. Ma már furcsa elképzelni, hogy együtt voltunk, mert szinte testvéri szeretet van köztünk. Ez egy családi barátság, és ezt érzi Gabi párja, Gábor is – nyilatkozott a viszonyról Trap kapitány.

A frontember azt is elmondta, nem bánja, hogy azóta egyedül van, amióta Gabival elváltak az útjaik, mivel előtte kapcsolatból kapcsolatba ment, így jól esik neki a szabadság.

(Story)