• vas. dec 22nd, 2024

Ez történt GÁSPÁR VIRÁG lábával az autóbaleset után. Ez csak most derült ki

A kamerák előtt üzent a baleset okozójának Győzike.

Mint már megírtuk, két hete nagyon durva autóbalesetet szenvedett Gáspár Győző és felesége, valamint lányuk, Virág.

Győzike a ma reggeli Mokkában főzőtudománya bemutatása közben nemcsak arról beszélt, hogy mit mondott ott a helyszínen neki a vétlen okozó („Ne hívjatok mentőt, meg akarok halni!”), valamint azt is elárulta, hogy Virág lába az ütközés során olyan nagy ütést kapott, és ez most jött ki rajta. Lelkileg is összetört, most szombaton először hagyta el a lakást, de tegnap vissza is esett. Gyakran felriad éjszakánként, de Bea sem alszik. Győzike egyelőre nem viszi őket pszichológushoz és gyógyszert sem akar, hogy szedjenek, de nagyon nincsenek jól.

És ha még ez nem lenne elég, sokan támadták őket a közösségi oldalukon: „Miért nem haltatok meg, olcsóbb lett volna a kenyér.” – ilyen és ehhez hasonló rosszindulatú kommenteket is kaptak.

A baleset okozójának is üzent a kamerába szembe nézve: „Ha ő ezt letagadja, akkor emberi életekkel játszik. (…) Hogy meri visszavonni ezt az állítást?!”

forrás