• csü. máj 9th, 2024

Van most mitől félnie Puskás Petinek!Dráma az X-faktor színpadán

Van most mitől félnie.

Az X-faktor első élő adásában igen nagy veszély fenyegette a versenyzőket és a mentorokat, a tizenkét versenyzőből ugyanis csak nyolc juthatott tovább, így tehát négynek ki kellett esnie. Noha az énekesek mindent beleadtak, mégis számolniuk kellett a legrosszabbal, ami persze négynél be is következett.

Az első adásban Anti Bácsi, Huszár Aletta, a Speranta és a C.O.O.L. esett ki.

Ez tehát azt jelenti, hogy az este legnagyobb vesztese Puskás Peti volt, hiszen neki így egyetlen versenyzője maradt, míg Gáspár Laci és Dallos Bogi egy-egy mentoráltat veszített, ByeAlex pedig örülhet, hiszen neki mindhárom versenyzője megmaradt.

Puskás Petinek ezért innentől kezdve minden erejét és energiáját a Take 3-be kell fektetnie, őket a lehető legtovább kell elvinnie.via