• ked. máj 7th, 2024

Kiderült az igazság! Palácsik Lilla KITÁLALT : Ilyen az özvegy Vajna Timi igazi arca!

Vajna Tímea húga, Palácsik Lilla és  f érje, Tamás úgy érezték, Andy Vajna halálával Timit is elveszítették. A legendás producer özvegye elhidegült testvérétől és sógorától.

“Lehet, hogy vannak, akik azzal beszélik tele a fejét, mi csak érdekből közeledünk felé, hogy akarunk tőle valamit, de erről szó sincs, korábban sem fogadtunk el tőle semmit. Én csak a nővérem szeretetére vágyom! Sajnos Timi természetéből fakadóan mindig arra hallgat, aki épp vele van, könnyen befolyásolható.” – mesélte Lilla. Részletek a ma megjelent BEST-ben. Keresd a magazint az újságárusoknál!

„Fantasztikusan jó kapcsolatunk volt Andyvel, ami akkor sem romlott meg, amikor Timi a zöldkártya miatt Amerikába költözött. Miután Andy elment, már nem volt Timivel sem olyan szoros a  v i szonyunk, mint azelőtt. Kevesebbet találkoztunk, ritkultak a beszélgetéseink, mintha őt is elveszítettük volna, a fájdalom miatt teljesen magába fordult, senki társaságát nem kereste. A  t r agédia után, amikor csak lehetett, mellette voltunk, mindennap átmentünk hozzá, olykor hajnali négyig vigasztaltuk, mert nem akartuk egyedül hagyni, de aztán szépen lassan azt vettük észre, hogy elhidegült tőlünk. Volt, hogy azt gondoltam, ez a »barátai« miatt van, mert rátelepedtek és ellenségnek állítottak be minket” – vágott bele a mondandójába Lilla.

Itt olvashatod a teljes cikket!