• ked. máj 7th, 2024

MEGTALÁLTÁK VITÉZ BARBARÁT, AKI 3 ÉVE TŰNT EL, MÉG A RENDŐRÖK IS MEGDÖBBENTEK, HOGY MI TÖRTÉNT VELE!

MEGTALÁLTÁK VITÉZ BARBARÁT, AKI 3 ÉVE TŰNT EL, MÉG A RENDŐRÖK IS MEGDÖBBENTEK, HOGY MI TÖRTÉNT VELE

A zentai Tisza-hídnál 2016. november 25-én eltűnt Vitéz Barbarát ismét látták Magyarországon egy éjszakai klubban – nyilatkozta Stevan Đokić magánnyomozó az Informer lapnak.

Tavaly áprilisban az eltűnt Barbarát ábrázoló fotó állítólag az Instragram közösségi oldalon látott napvilágot, ahogy a DélHír is megírta akkor, a Barbara édesapja biztos volt benne, hogy a fotón a lánya volt. Mint mondta, mindjárt felismerte – egyebek között az arcán látható anyajegy és sebhely alapján is. A profil időközben eltűnt, semmi sem volt elérhető belőle.-írja a https://delhir.info/

„Habár három év telt el, nem adtuk fel az ügyet, és keményen dolgozunk a valódi igazság felderítésén. A holttestet nem találták meg, ezért senki sem hiszi azt el, hogy a lány leugrott a hídról és belefulladt a Tiszában. Végül is annyi logikátlanság és mulasztás történt az eddigi nyomozás során, hogy megkérdőjelezhető a Barbara eltűnéséről szóló hivatalos változat. Azóta, hogy önként csatlakoztunk az ügyhöz, az információk többsége Magyarországról érkezett. Ezért állandó együttműködésben vagyunk a magyar szervezetekkel, valamint a rendőrséggel. A legfrissebb információk ismét Magyarországról származnak, mivel Vitéz Barbarát egy hónappal ezelőtt egy éjszakai klubban látták két alkalommal. Az ott készült fotókat azonnal elküldték nekünk, az ellenőrzés céljából továbbítottuk a szerb rendőrségnek, de a magyar rendőrségnek is, hogy megállapítsák az eltűnés időpontját és helyét, a fotó hitelességét, illetve, hogy azonosítsák a fotón látható személyt. Ezen eredmények után sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz“

 

– mondta Đokić az Informernek.

„Várjuk az illetékes hatóságoktól a rendelkezésre álló információk ellenőrzését. Nem akarok sokat beavatkozni a munkájukba, nem akarom összezavarni a nyomozást. Információink szerint Barbarát Magyarországon látták, de az interneten is, ahol levelezett az emberekkel. Tudom, hogy életben van, és hogy nem ugrott a Tiszába, hanem valahol Budapesten él. És ezek nem a mi kívánságaink, hanem azon információk, amelyek az etűnt személyek felkutatásával foglalkozó emberektől származnak. Az információ gyorsan megérkezett hozzánk, mert van egy olyan webhely, amely Barbara eltűnésével foglalkozik“

írja a https://delhir.info