• vas. máj 12th, 2024

Drámai hír! Nagyobb a baj, mint hitték! Véget akart vetni az életének a TV2 sztárja!

4 éves korában meger**zakol*ák Vámos Erikát, aki annyira szégyellte magát, hogy el akarta dobni az életét.

A Mokkában mesélte el drámáját Vámos Erika, akivel 14 évesen megtörtént a legrosszabb: megerősz**olták.

Az akkor fiatal lány nagyon szégyellte magát, ellopta nagymamája altatóját, majd bevette az egészet, öngyilkos akart lenni.-írta meg a life.hu

 

 

Vámos Erika (Budapest, 1974. szeptember 18. –) magyar műsorvezető, producer, szerkesztő.

Gyermekkora óta tudja, hogy a médiában szeretne dolgozni és mindent meg is tett ennek érdekében. Kislányként a mikrofont helyettesítő fakanállal kezében utánozta az akkori bemondónőket, majd később, 1995-ben felvételt nyert Kertész Zsuzsa bemondónő médiastúdiójába, azt követően pedig a Komlósi oktatási stúdióban[1] folytatta tanulmányait. Gyakornokként került a televízióhoz, ahol elindult pályafutása.[2]

Műsorvezető
1996-ban az M1 híradójához került, ahol gyakornokként dolgozott egészen 1997 őszéig a kereskedelmi tévék indulásáig. Ekkor az RTL Klubnál a Fókusz című műsor és az MMM gazdasági bulvármagazin szerkesztőriportere lett. Öt év televíziózás után szakmai „kirándulást” tett Egerbe, ahol további fél évtizeden keresztül a Flavin7 táplálékkiegészítőket gyártó cég résztulajdonosa lett és marketingvezetőjeként dolgozott. Ám a gyermekkori vágya visszaszólította a képernyők elé, így 2006-ban a Tv2-n elindult 2TestŐr című életmóddal foglalkozó magazinműsor műsorvezetője és szerkesztője lett. A kereskedelmi televíziók indulását követően a műsor volt az első női életmód/egészség magazin, aminek később számtalan követője is akadt. Kényszerszünet következett a műsor életében, mert Erika megbetegedett és felgyógyulása egy éven át arra kényszerítette, hogy távol maradjon a képernyőtől. 2010. szeptemberében azonban újra indult a televíziós életmódmagazin,[3] ekkor már Több mint TestŐr[4] címmel amelynek Vámos Erika nem csupán egyedüli műsorvezetője, hanem a szerkesztés mellett az egyik producere is.[5] A TestŐr[6] program, hamarosan megjelent rádióműsorként a 90.9 Jazzy-n és print magazin[7] formájában is. -írja a wikipedia.org