Dékány Sarolta fájdalma nem enyhült, amióta ötven év házasság után elvesztette szeretett férjét, Koós Jánost. „Képtelen vagyok kimozdulni itthonról… Hiába is hívnának színházba vagy csak sétálni a barátok, erre még nem állok készen. Csak Janihoz megyek ki időnként a temetőbe. Nem köt le a tévé, az olvasás, semmi nem vigasztal… Mi az éjjeleket és a nappalokat is együtt töltöttük majdnem ötven évig. Hiába mondják, hogy idővel jobb lesz, nekem nem jobb, még most is beleszakad a szívem, ha rá gondolok.”

Nem érzi jól magát, és nagyon le is fogyott, meglátszik külsején a nehéz időszak. „Sajnos, nem érzem magam valami jól, nyolc kilót fogytam, s esténként nagyon nehezen alszom el. Egy vidéki városba vették fel az unokámat képzőművészeti középiskolába, most kezdte a tanévet, de a hétvégékre hazajön. Ilyenkor neki sütök-főzök, pici öröm költözik a lelkembe.”

(NLCafé)