• ked. jún 17th, 2025

Most jelentette be a TV2: ezeket a sztárokat láthatjuk Palik László új műsorában

„Az Exatlon Hungary sikeres bevezetése után a TV2 újabb sport-realityvel készül a nézőknek. A hamarosan képernyőre kerülő nagyszabású produkcióban ezúttal családok küzdenek egymással. Bízunk benne, hogy ismét egy olyan siker születik, ami országos mozgalmat indít el, és a családok együtt szurkolnak majd estéről-estére a képernyő előtt” – mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

A versenyzőknek azonban nem egyedül kell stratégiát alkotniuk, felkészülniük egy-egy versenynapra, ugyanis minden család mellett lesz egy edző, akire számíthatnak a felkészülés, a küzdelem és a regenerálódás alatt. A néző bepillantást nyerhet, hogy hogyan élnek és készülnek a családok az edzőikkel heteken át, hiszen a műsor felvétele alatt az edzők és a családok együtt laktak, együtt edzettek, együtt lélegeztek az első naptól az utolsóig. A Fuss család, fuss! kamerái a nap 24 órájában rögzítették az eseményeket, így semmi sem maradt titokban.

Ők lesznek a sztáredzők:

Tápai Szabinát nem kell bemutatni senkinek, kézilabdásként elért eredményei magukért beszélnek.

Huszti Kata, az Exatlon Hungary győztese, rögbiedző

Katus Attila sportaerobicban hatszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok

Bodó Imivilágbajnok testépítő

https://tv2.hu/szorakozas/tv2_ajanlo/300810_exkluziv-video-pihe-nevu-kutyajaval-is-motivalja-majd-versenyzoit-az-izomkolosszus-edzo.html