• sze. máj 8th, 2024

Így még soha nem láthattad Csonka Andrást! Ez a fotó elképesztő

És a jármű a sajátja!

Az újév napján Csonka András megfogadta, hogy az idén sokkal többet szeretne végre magával is foglalkozni és előtérbe helyezni azt, ami neki a jó. Ez így lett. Így a tavalyi évvel ellentétben már idén is eljutott imádott Balatonjához, sőt, már Olaszországot is megjárta.

„Siófok nélkül nem tudom a nyarat elképzelni. Ott van egy családi nyaralónk a nővéremékkel, ahová 2 éves koromtól lejárok. Én úgy érzékelem, hogy a 70-es években sokkal többen voltak az üdülőövezetben. Abban az időben a nyugat- és a keletnémet turisták találkozási pontja is volt, és egyébként is rengetegen választották úti céljuknak a magyar tengert. Nosztalgiázom itt, hiszen még megvan a régi palacsintás, a régi fagyis, ahová kamaszkorom óta járok. Ehhez a helyhez kötnek az első bulik, a videodiszkó, és itt voltam először szerelmes. A mai baráti társaságom egy részét itt ismertem meg, akikkel már legalább 40 éve tartjuk a kapcsolatot” – mondta el a színész a Kiskegyednek, s mutatott egy olyan fotót, amelyen a saját vízibiciklijén látható kissrácként. Nagyon édes!

fotó: Csonka AndrásFOTÓ: CSONKA ANDRÁS