• vas. dec 22nd, 2024

A 11 éves lány 4 évet volt kómában. Amikor felébredt, az első szaván az orvosok is ledöbbentek

Majdnem 4 évig volt a saját testébe zárva!

Viktória a három ikerből volt az egyik lány, imádott táncolni, és elképesztően tehetséges volt a sportokban.

Amikor viszont 11 éves volt, aggasztó náthaszerű tüneteket kezdett produkálni. Többször el is ájult. 2 hét múlva már kómában volt.

fotó: Youtubefotó: Youtube

2006-ban került ebbe az állapotba napról napra. Nem tudta kontrollálni a kezeit, rendesen nyelni, és amikor beszélni próbált, nem találta a megfelelő szavakat. Mintha valaki lassan lekapcsolta volna a lámpát a fejében. Aztán hirtelen teljes sötétség…

Majdnem 4 évet töltött kómában. Az orvosok elmagyarázták, hogy vegetatív állapotban van. Egy csövön keresztül juttattak tápanyagot a szervezetébe. A lesújtó hír az volt, hogy nem sok esélye maradt, hogy valaha felépüljön.

Amit senki nem tudott, hogy Viktória hallotta a szeretteit, akik az ágya mellett beszélgettek!

Két évvel azután, hogy kómába esett, a tudata felébredt! De a testét még mindig képtelen volt használni. Hallotta, hogy mi történik körülötte, és reagálni szeretett volna, de a teste nem engedelmeskedett. Így senki nem tudott róla, hogy magánál van.

Ekkora az orvosok megtalálták a betegséget, ami a gyulladást okozta Viktória gerincében és agyában. A lány hallotta, ahogy az orvosok közlik a szüleivel, hogy lényegében agyhalott, és hogy élete végéig vegetatív állapotban marad.

„De a szüleim hittek bennem! A házunkban kialakítottak egy kórházi szobát, és ott gondoskodtak rólam.” – mondta Viktória.

fotó: Facebook / Victoria Arlenfotó: Facebook / Victoria Arlen

2010-re teljesen kijött a vegetatív állapotból, ami 2009-ben kezdett megszűnni. Először csak az ujját tudta mozgatni, majd lassan már integetni is képes volt. Aztán magától evett, mire beszélni is újra képes volt.

Egy valami mégsem jött helyre. A lábát nem tudta mozgatni. Az orvosok szerint a gyulladás következtében maradandó sérülést szenvedett, és élete végéig tolószékbe kényszerült.

fotó: Facebook / Victoria Arlenfotó: Facebook / Victoria Arlen

Ezután a kerekesszékkel visszament az iskolába, de ott olyan negatív tapasztalatok érték, hogy sosem akart visszamenni többet.

Így fordult a sport felé. Az úszás volt az, ahol újra szabadnak érezhette magát, kikerülve a tolószékből. És nem is adta fel, amíg profi úszó nem lett belőle.

fotó: Facebook / Victoria Arlenfotó: Facebook / Victoria Arlen

2012-ben, a 17 éves Viktória a Paralimpia 3 ezüstérmet szerzett! Mire onnan hazament, már híres ember volt. Azóta is keresik, hogy előadásokat tartson, és nyilvánosan szerepeljen újságokban, csatornákon, és legyen emberek millióinak az inspirációja!

fotó: Facebook / Victoria Arlenfotó: Facebook / Victoria Arlen

newsner