• vas. máj 12th, 2024

39 évet ült ártatlanul, most majdnem 6 milliárd forintot kapott kárpótlásul

Befejőzödött Craig Coley utolsó jogi ügye is. 21 millió dollár (közel 6 milliárd forint) fájdalomdíjat kapott Simi Valley településtől, mert felnőtt élete nagy részét ártatlanul börtönben töltötte.

A most 71 éves férfit 1978-ban ítélték életfogytiglanra, mert a vád szerint megölte a volt barátnőjét, és annak 4 éves gyermekét. Mindvégig ártatlannak mondta magát. Végül egy DNS-vizsgálat bizonyította, hogy tévesen ítélték el.

Craig Coley szabadulása után.Fotó: Rich Pedroncelli/AP

2017-ben kapott kegyelmet az új bizonyítékok alapján, és akkor már kapott egy 1,95 millió dolláros kárpótlást az államtól. A további eljárások most fejeződtek be, és így jutott további 21 millió dollárhoz.

Coley szabadulása óta olyan fogvatartottak ügyeivel foglalkozik, akik ragaszkodnak ártatlanságukhoz. Látogatja őket, és igyekszik segíteni nekik ügyeik felülvizsgálatában.  (Reuters)