• ked. máj 7th, 2024

Kínhalált halt a forró kocsiban a csecsemő, miközben anyja a lakásban hűsölt

Keserves halált halt egy 3 hónapos kislány az Egyesült Államokban, miután felelőtlen anyja – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – egyszerűen bent felejtette a kocsiban a kora délutáni hőségben. Mire az asszony észbe kapott, már késő volt.

A 44 éves kansasi nő egy babaváró buliról tért haza gyermekeivel szombat reggel, és mivel nagyon fáradt volt, amint hazaértek, ledőlt aludni. Hat gyermeke közül a legfiatalabbat – egy három hónapos lánykát – azonban véletlenül a kocsijában hagyott. 12:30 körül az anya elaludt, és csak délután négykor ébredt fel. Ekkor sietett ki a hűs lakásból a felforrósodott járműhöz, ám a pici már nem adott életjelet. Hiába hívta ki a mentőket, más ők sem tudtak segíteni a gyermeken.

A hatóságok jelenleg is nyomoznak az ügyben, a kislány halálának pontos okát pedig a boncolás fogja majd meghatározni – írja a New York Post. Az ügyben illetékes Kelly Herzet sheriff arról beszélt a sajtónak: ha egy ilyen fiatal gyermek meghal, az mindenképp tragédia, attól függetlenül, hogy egy elkövető kezei közt vagy egy bezárt autóban éri a halál.

Az egyesült államokban egyébként ez a tizenegyedik ehhez hasonló tragédia az idén. A legutóbbi csak pár nappal korábban történt, amikor egy 11 hónapos kislány hunyt el, miután legalább 16 órára egy autóban felejtették.