• szo. máj 11th, 2024

Szinetár Dóra: „elegem lett!” – döbbenetes vallomás kamerák előtt

Szinetár Dórát mindig a szerelem és a gyerekei születése rángatták ki a mélypontból.

“Nagyon fiatalon kezdtem a színészetet és az éneklést, imádom a munkámat, ám néha nekem is elegem lett az egészből” – vallotta be a péntek esti Jakupcsek Pluszban. “Az első mélypontnál férjhez mentem és szültem egy gyereket. Jó volt megélni, hogy nem a színház a legfontosabb, mennyivel érdekesebb édesanyának lenni.”

Pár év elteltével azonban megint a színház közelébe került.

“Mire megint legközelebb elegem lett az egészből, akkor úgy hozta az élet, hogy megint született egy gyermekem és újból el lehetett távolodni attól a világtól. Ez nekem nagyon jót tett.” – szögezte le.

Szinetár Dóra elmesélte, két nagyobb gyermeke eltérően viszonyul anyja mesterségéhez: most 23 éves Marci fia épp egy nehéz időszakban szembesült a színházi világgal, ez valósággal elrettentette őt a színészségtől. 12 éves Zorka lánya viszont egészen máshogy áll a színpadhoz, és még nem tudni, követi-e anyját a színház világába.

Szinetás Miklós nagyon nehezen viselte, hogy lánya, Dóra rendszeresen járt be a Várszínházba,  megnézni az édesanyja előadásait: ” Még öt évvel ezelőtt is megkérdezte tőlem, hogy nem akarsz valami egyetemre elmenni, hogy valami rendes foglalkozásod legyen?”

atv.hu