• vas. márc 1st, 2026

Havas Henrik őszinte vallomása: „Még fájdalomcsillapítót sem fogadtam el”

Havas Henrik szerint fárasztó 70 évesnek lenni, most pedig a halálról, a betegségéről és a jövőbeli terveiről beszélt. Azt is elárulta, hogy neki az egész kórházi tartózkodása egy hatalmas élmény volt.

Elmondása szerint nagyon rosszul éli meg az idő múlását, hiszen eljutott abba az életkorba, amikor a körülötte lévők sorra hunynak el, így tudja: előbb-utóbb ő is sorra kerül.

Henriknél 7 évvel ezelőtt vastagbélrákot diagnosztizáltak, ám állítása szerint nem volt semmilyen betegségtudata. A betegségével kevésbé foglalkozott, a halállal való szembenézés helyett pedig élményként élte meg a kórházban tartózkodását, amikor súlyos betegsége miatt meg kellett operálni. Érdekes volt számára megismerni egy olyan világot, amiben még nem volt része:

A betegségemmel nem foglalkoztam, még fájdalomcsillapítót sem fogadtam el, engem csak az élmény érdekelt. Amire emlékszem, az az intenzív osztály, a takarítóasszonyok, az éjszakába nyúló beszélgetések az orvosokkal.

Ám a betegségéből még most se épült fel teljesen: mivel eltávolították a hasnyálmirigyét, cukorbetegség alakult ki nála, ugyanis a szervezte nem képes megfelelő mennyiségű inzulint termelni. Ezzel a problémával se foglalkozik különösebben, a felesége figyelmezteti őt a gyógyszerek szedésére.

„Havasné adja reggel a gyógyszereket, de azt sem tudom, miket szedek” – mondta Henrik.

A gyógyszerek rendszeres szedése és az inzulinok szúrása mellett is sokszor gyötrik rosszullétek. Próbál nem foglalkozni a problémákkal, de azért mégiscsak változott valamiben a betegsége óta: most már azonnal orvoshoz fordul, ha bármilyen problémát észlel a testével kapcsolatban, ugyanis régen ezt nem tette meg.

Bár úgy gondolja, azt a gyerekkori álmát, hogy kosaras lesz, már nem tudja megvalósítani, de vannak még álmai, amelyeket nem add fel. Például megígérte a feleségének, hogy elviszi Hawaiira, kisunokája pedig New Yorkba és Los Angelesbe szeretne a nagypapájával elutazni.

(Star magazin)