• ked. máj 7th, 2024

Delhusa azt állítja, hogy Caramel az ő száma alapján írhatta meg Pápai Joci dalát :O Mutatjuk a két dalt, Te mit gondolsz?

Delhusa azt állítja, hogy Caramel az ő száma alapján írhatta meg Pápai Joci „Az én apám” című dalát, amivel A Dal 2019-en is indult.

A Bors számolt be az újabb dalbotrányról, aminek főszereplője ezúttal Delhusza Gjon, aki nem kevesebbet állít, minthogy Pápai Joci eurovíziós dalát az ő egyik szerzeménye alapján írta meg Caramel. A lapot azzal kereste meg az egyik olvasójuk, hogy szerinte Az én apám nagyon hasonlít Delhusa egyik dalára, amit szintén édesapjához intézett.

A Bors Delhusát is megkérdezte az ügyben, aki azt állítja, hogy valóban felfedezett némi hasonlóságot a két dal között.

„A dal nem meríti ki a plágium fogalmát, viszont ezt az ötletet én már kétszer megírtam. Megírtam az Apám egy szóra című számot, és magát az ötletet innen meríthették. Anyáról sokat, de apáról szóló dalt eddig nem hallottam más tollából, nekem viszont kettő is van! A dalom szellemiségét kölcsönözték ki, ami egy szívzenészt talán még érzékenyebben érint, mint a zenei plágium” – mondta a lapnak a görög származású énekes, akinek ötlete is van arra, hogy mikor és hogyan ihlethette meg Caramellt az „Apám egy szóra” című dala.

Mutatjuk a két említett dalt:

……………………………………………………………..

” Ez csak egy feltételezés, de van ötletem, hol lehet a kapcsolódás Van egy stúdió, ahol jártam nem is olyan régen, és ahol pont az apámhoz írt dalt mutattam meg. Sokan stú­dióznak itt, szerintem Joci is, és akár így is történhetett az ötletem kölcsönvétele” – mondta a lapnak Delhusa, aki kizárná, hogy Pápai Jociék plagizáltak volna, de ő is egyetért a névtelen olvasóval, aki észrevette a kapcsolatot a két dal között. Caramel már közel sem látja így a dolgot, ő egyenesen kikérte magának a feltételezést is:

„Kikérem magamnak, ha bárki azzal gyanúsít, hogy Joci dala bárhonnan merítődött. Ennél mi szerelmesebbek vagyunk abba amit csinálunk, és pont az a legizgalmasabb, hogy megtaláljam az énekeshez illő történetet ”