• vas. dec 22nd, 2024

A Váratlan utazás szőke kislánya volt – Sarah Polley ma 40 éves családanya

A Váratlan utazás című sorozat 1990 és 1996 között futott, a világ mintegy 140 országában vetítették, köztük volt Magyarország is. A kanadai széria középpontjában a kis Sara Stanley állt, aki Montrealból Hetty King nagynénjéhez költözött még a cselekmény legelején. A kis szőke lányt Sarah Polley alakította, aki csupán 11 éves volt, amikor megkapta a szerepet.

Így néz ki most a sorozat Sara Stanley-je

A színésznő mellett ma már a legtöbben elmennének az utcán, annyira megváltozott. A sztár éppen ma lett negyvenesztendős. 2003-ban házasodott össze kedvesével, de 2008-ban elváltak az útjaik. Szerencsére hamar rátalált a szerelem megint, 2011-ben David Sandomierski felesége lett, két lányuk született, az első 2012-ben, a második pedig 2014-ben.

Sarah Polley rengeteget változott a sorozat óta.

Ami a munkát illeti, Sarah Polley 2010-ben végleg felhagyott a színészkedéssel, de továbbra is a filmiparban dolgozik. 1999-ben debütált rendezőként, de eleinte csak rövidfilmeket készített. 2006-os Egyre távolabb című filmjét, amit ő rendezett és írt is, Oscar-díjra jelölték. A 2012-es Apáim története című dokumentumfilmje összesen 24 díjat nyert el, elismerték alkotását Ausztráliában, Abu Dhabiban, az Egyesült Államokban és persze hazájában, Kanadában is.

Producerkedik is, emellett ő írja jelenleg az Alaska nyomában című minisorozat forgatókönyvét is. A történet John Green azonos című regényének adaptációja lesz. Várhatóan 2020-ban jelenik meg.