• hét. máj 6th, 2024

10 évvel fiatalabb férfi rabolja el Csepregi Éva szívét? Meglepő mondatok

Ezt árulta el az énekesnő.

Bár az énekesnő tavaly még azt nyilatkozta fájdalmas szakítása után, hogy nem vágyik már társra, úgy tűnik, szép lassan azért gyógyulnak a sebek. Nem könnyű tizenöt évet csak úgy elfelejteni, de úgy tűnik, szép lassan mégis sikerül túltennie magát a fájdalmon.

Az pedig, ami idén várható, legmerészebb álmaiban sem remélte, pedig… Nagyon úgy néz ki, hogy még ebben az évben rátalál az új szerelem.

„Idén az egyik kedvenc csillagjós ismerősöm, utána pedig Peller Mariann Utazás a lelked című műsorában egy szakember is megerősítette, hogy idén szerelmes leszek. Ráadásul egy tíz évvel fiatalabb férfibe. Jól érzem magam szabadon, de nem zárkózom el a lehetőségtől. Úgy érzem, készen állok egy új szerelemre – magyarázza Éva a Story magazinnak. S bár saját bevallása szerint eddig az idősebb korosztályt kedvelte, nem zárkózik el egy fiatalabb férfi személyétől sem, ha megvan köztük a szükséges kémia. „A szerelem persze nem a koron múlik. Remélem, megtalálom őt, mint zsák a foltját. Hiszek a vonzás törvényében. Jó dolog egyedül lenni, mégis vágyom egy társra, akivel másképp tudok beszélni, mint mondjuk, a gyerekemmel – folytatja Éva, aki hisz a spiritualitásban, és rendszeresen jár asztrológushoz. – Majdnem minden alkalommal bejött az, amit eddig jósolta, így bízom benne, hogy az idei jóslat is igaznak bizonyul majd.”

forrás