Ezért is akarta nagyon Andy.
Bármely ellenkező híreszteléssel szemben nagyon is szeretett volna közös gyermeket fiatal feleségével Andy Vajna. Több lombikprogramot is elkezdtek, ám nem jártak sikerrel – nyilatkozta barátjuk a Story magazinnak.
„Andy nagyon szeretetett volna gyereket. Egyrészt azzal még inkább megerősíthette volna kapcsolatát Timivel, másrészt pedig halála után nem akart volna utód nélkül távozni. Egyfajta feloldozást érzett volna a fia halála után.”