• vas. jan 18th, 2026

Hivatalosan 355 ezer forint az átlagkereset, te is szénné keresed magad?

A KSH bemutatta a fényesen ragyogó számokat.

Hirdetés

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal(KSH). Ezzel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése.

A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő bérrendezések voltak hatással – állapította meg a KSH.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva

366 700 FORINT VOLT.

A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 236 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig

244 700 FORINTRA BECSÜLHETŐ.

A versenyszférában a novemberi bruttó átlagkereset 369 ezer forint volt, 11,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A havi rendszeres kifizetések 10,7 százalékkal 324 ezer forintra rúgtak, de az előző évihez hasonlóan tavaly is novemberben volt a legnagyobb összegű, átlagosan 45 ezer forint az prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések összege, ami a magas bázison 12,8 százalékkal nőtt. (MTI)