Nehéz volt, de sikerült.
Pokorny Lia elismerte, hogy korábban jellemző volt rá, hogy nem örült az élet apró örömeinek. Nagyon sok dolga volt, pörgött, és azt sem tudta, hogy hol van. Negyven éves korára azonban már annak is örül, hogy bablevest főzhet. Arra a kérdésre, hogy mi teszi őt boldoggá, ezt válaszolta:
„A fiam, az egészségem, a hivatásom, hogy mindennap felébredek, hogy most zöldbablevest főzhetek…”
Korábban nem értékelte a jelent, most azonban már nem így éli életét: „Állandóan pörögtem valamin. Aztán elkezdtem tudatosan a pillanatokra figyelni, és örülni, aminek csak lehet.”