• hét. jan 27th, 2025

Brutális részletek derültek ki: így végzett volt barátnőjével a kapuvári fojtogató

A mentők még hiába tudták kórházba szállítani az életveszélyes állapotban levő nőt, ott belehalt sérüléseibe, melyeket egykori párja okozott.

Mint megírtuk, B. Gábor 32 éves kapuvári lakos július 27-én támadt volt barátnőjére, annak otthonában.

Kapuvárra kést, fémdrótot és bálakötöző zsineget is vitt magával. A gyanúsított és a sértett azon veszett össze, hogy a fiatal nő  szórakozni indult. A férfi a bálazsinórral hátulról addig fojtogatta, míg el nem ájult. Áldozata a kórházban életét vesztette.

Gábor ezután elmenekült, ám a rendőröknek egy nap sem kellett, hogy elfogják. Ekkor még csak emberölési kísérlet miatt kellett volna felelnie a 32 éves férfinek.

Az életveszélyes állapotban kórházba szállított nő azonban július 30-án este belehalt sérüléseibe, hiába küzdöttek életéért az orvosok.

Mint megtudtuk a rendőrségi közleményből, a 32 éves B. Gábort őrizetbe vette a rendőrség, emberölésért kell felelnie. A férfi letartóztatását már indítványozta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

forrás