Salgótarján — Csak alig néhány hete nyugodott meg a Gáspár család, máris ismét a rendőrségen kell vallomást tennie Győzikének (44)!
Mint arról elsőként beszámoltunk, a showman az adóhatóság legfrissebb döntése szerint mégsem sikkasztott és csalt adót. Amikor Győző megtudta, hogy évek óta tartó kálváriája lezárulhat, úgy fogalmazott a Blikknek, érzi, megpróbáltatásai még nem értek véget. Nem is kellett sokáig várni az újabb fordulatra: a salgótarjáni rendőrség okirattal való visszaélés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást – az ügyben pedig kihallgatják Gáspárékat.
– Korábban Evelin adott nekem egy meghatalmazást, hogy én, mint az édesapja, intézzem az ügyeit. Elfoglalt az iskola miatt, hosszú hónapokig dolgozott a diplomamunkáján, ezért nem volt mindenre ideje. Az állt a papíron, hogy az adóbevallását, a folyószámlaügyeit és egyéb dolgait is intézhetem. Most valaki feljelentést tett, hogy tudomása van arról, a dokumentumot nem is Evelin írta alá, hanem oda lett hamisítva a neve – dühöngött a Blikknek Győzi.
A showmant hamarosan tanúként hallgatják ki a rendőrségen, ahogy Evelin is készülhet a kapitányságra.
– Nem is értem, erre miért van szükség! Két tanút már kihallgattak, ők is elmondták, Evelin írt alá. A lányomat is kihallgatják, pedig ő aztán semmi rosszat nem tett, csak próbálja élni az életét – bosszankodott Gáspár Győző, akinek így ismét a rendőrségen kell bizonyítania saját igazát.
Az énekes nem érti, kinek állhat érdekében, hogy lejárassa és meghurcolja a családját.
– Kértem időpontot, hogy bemehessek még a kihallgatás előtt, mert tudni akarom, miért csinálják ezt velünk. Ebbe fogok tönkremenni a családommal együtt! Mi lenne velem, ha nem lenne pénzem ügyvédre? Már rég börtönbe zártak volna, és csak utólag derülne ki, hogy ártatlan vagyok, mint legutóbb is – dohogott Győzike.
Mindenesetre dr. Kamarás Péter jogi szakértő szerint újabb, hónapokig elhúzódó eljárásra számíthat a showman.
– Amennyiben okirattal visszaélés vétsége áll fenn, az akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ám, ha a papírt hatóságnál is felhasználják, akkor már közokirat-hamisítás bűntettéről van szó, azért három évet is kaphat a bűnös – mondta a szakember. – Igazságügyi írásszakértő állapítja meg, kinek az aláírása szerepel a meghatalmazáson, de ez hónapokig is eltarthat.
Hiába vár pénzére
Ugyan az év elején a Kúria – hatályon kívül helyezvén egy korábbi ítéletet – úgy döntött, az adóhatóság által korábban Győziéknél lefoglalt készpénzt és ékszereket vissza kell szolgáltatni, ez a mai napig nem történt meg. A főügyészség korábban elrendelte, hogy a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága soron kívül hozzon döntést a lefoglalás megszüntetéséről, ám az értékek még nem kerültek vissza a Gáspár családhoz.