Semmi mást nem kérek türelemmel várok, csak adjanak könyörgök. Közben jött a felesége és mondta hogy kopogjanak be az ambulanciára és biztos segítenek. Kopogtatásuk után ki jönnek és mondja a hölgy hogy Miskolcról küldték őket át a férje ott lett rosszul nagyon görcsöl de nem látták el mert nem ott laknak, Debrecenhez tartoznak beteg szállítóval jöttek. Erre a fiatal férfi, fennhangon meg szólal várjanak és be csapta előttük az ajtót.

A beteg férfi a fájdalomtól üvöltve le fekszik az ajtóban. Közben Sanyikára néztem arca ijedségtől fehér szeme könnyben. El szabadultak nálam az indulatok. Fel álltam és be mentem a rendelőbe, ahol a doktornő ült az asztalnál és telefonált. Mondom neki : Doktornő az ajtóban fekszik a földön egy férfi őrült fájdalma van segítségre lenne szüksége! Erre ő fennhangon kiabálva várjon majd be fogjuk hívni, ki fogja bírni nem fog meg halni!

Erre ki mentem elindultam a pulthoz ahol több EÜ dolgozó ott van, látják a történeteket de nem segítenek. Mondom nekik is, de a válasz ez volt. Most ment el a kolléganő orvosnak szólni. És továbbra hagyták a földön üvöltve feküdni. Majd jóval később be hívták egy rendelőbe, ahonnan ismét a saját lábán kiengedték.

Hogy mi történt a továbbiakban vele nem tudom mert közben a mi ügyünk is döcögött, bár eredménytelenül. Az egyik beteg közben azt mondta hogy állítólag hasi sérve van ami kizáródott, ha igaz akkor az üvöltés nem hiába volt. De 18 órakor amikor jöttünk el még mindig ott volt, annyi volt a változás hogy a mentősök hordágyra fektették. Legalább bennük van emberség. Nekik biztos több a fekvő helyük mint egy kórháznak. Remélem az Isten meg segíti, mert szinte csak arra számíthat.(Szabó Ildikó)