• csü. jan 15th, 2026

MIELŐTT AZ ALIG 10 ÉVES RÁKOS KISFIÚ MEGHALT,TALÁLKOZOTT HÚGOCSKÁJÁVAL.FÜLÉBE SÚGOTT NÉHÁNY SZÓT,AMIVEL SZÜLEI SZÍVÉT TELJESEN ÖSSZETÖRTE!

Sajnos nem minden szülő tudja megakadályozni gyermeke szenvedését, pedig a legtöbb szülő mindent megtenne ennek érdekében.

 

Sajnos az életben vannak olyan helyzetek, amikor csak a remény és az imádkozás tart életbe bennünket, amelyek ellen emberileg nem tehetünk semmit.


Történetünk főszereplője Bailey, 2016 nyarán kezdte rosszul érezni magát, mire a szülei azonnal orvoshoz vitték. Azt mondták, hogy megfázott, és hazaengedték. Azonban csak romlott az állapota.

A következő alkalommal már megkapta a diagnózist, amit senki nem akar hallani: rákos volt. A kezelése azonnal elkezdődött. 2017-ben úgy tűnt, hogy legyőzi a betegséget.
Az orvosok nem találták nyomát a ráknak, ő pedig rohamosan gyógyult. Elkezdett újra iskolába járni.

Sajnos nem kellett sokat várni, mire egy rutin vizsgálat során újra felismerték a rákot a szervezetében. Új kezelést kezdett, és a túlélési esélyeit 70%-osra saccolták.

Júliusban megint elég jól volt ahhoz, hogy elhagyja a kórházat. Sajnos augusztusban újra vissza kellett mennie, de ezúttal a rák súlyosabb volt, mint valaha. Az egész szervezetére szétterjedt.
De a fiúnak volt egy célja, ami erőt adott neki.

Életben akart maradni, hogy lássa a nemsokára születő kistestvérét. Szörnyű 3 hónap állt előtte. A család megtett mindent, hogy elviselhetővé tegyék utolsó napjait, de folyamatosan szednie kellett a fájdalomcsillapítókat.


Végre megszületett a kishúga. A kisfiú megölelte, majd azt mondta:
„Szeretnék maradni, de mennem kell, hogy a védelmező angyalod lehessek!”


Nem sokkal később eltávozott.
Bailey-t túlságosan hamar elvették családjától, és örökre hiányozni fog nekik.
A szeretett személy elvesztése a legrosszabb érzés a világon. De soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mindig a szívünkben vannak.
Ha téged is megindított a történet,kérünk oszd meg ismerőseiddel is!

forrás