• sze. máj 8th, 2024

Le akarták kapcsolni a kisfiút a gépekről, aztán csoda történt húsvét vasárnapján

Shelton Lock – Már a család is beletörődött abba, hogy lekapcsolják a haldokló babájukat a gépekről, azonban olyasmi történt, amire senki sem számított.

A kisfiú csodás felépülése még 2016-ban történt, de a szülők most nyilvánosság elé álltak, hogy másoknak is segítsenek a történetükkel. A 2 éves Dylan Askin a tüdőrák egy ritka formájában szenvedett, az egészsége pedig olyan gyorsan romlott, hogy az orvosai nem hittek abban, hogy túlélheti. A kisfiú családja sem látott más megoldást, mint hogy le kell kapcsolni a gyermeket a létfenntartó gépekről, ám Dylan nem úgy reagált, mint azt hitték.

A 2 éves kis harcos egyre erősebb lett, húsvét vasárnapjára pedig stabilizálódott az állapota. A család és az kórház is megdöbbenve tapasztalta, hogy április elején már a gépekre sem volt szüksége, nyár elején pedig a szülők végre hazavitették a gyermeküket.

A fiú mostanra teljesen gyógyultnak számít.

„Nem vagyok igazán vallásos, de szerintem csoda történt. Amikor elmondtuk az idősebbik gyerekünknek, azt mondta, hogy „olyan mint Jézus” – emlékeztek vissza a szülők.

(Metro)