• Egyre több minden mutat abba az irányba, hogy az eurózóna napjai meg vannak számlálva.
• Németországban és Franciaországban választások lesznek, ahol hosszabb időszak után először válnak igazán láthatóvá és hallhatóvá olyan populista pártok, amik ki akarnak lépni az eurózónából.
• Bár a holland választásokon az euroszkeptikus Szabadságpárt gyengébben szerepelt a vártnál, még így is ők szerezték a második legtöbb mandátumot a holland parlamentben.
• A görögök, a németek és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) újra balhéznak a görög adóssághelyzet miatt.
• Az olasz bankok rossz hitelei továbbra is aggodalomra adnak okot.
• A közös pénz menthető lenne, ha az európai politikának érdekében állna cselekedni.
• De mivel mostanában a válság óta talán a legkedvezőbb a gazdasági helyzet, senki nem tesz semmit, továbbra is szőnyeg alá söprik a problémákat.

Lehet, hogy egyre nagyobb a populizmus Európában is, de észre kell venni, hogy a populisták valós problémákról beszélnek, amelyekkel ha az európai elit nem foglalkozik, és ad rá jó válaszokat, akkor előbb-utóbb a populisták kerülnek hatalomra. Az ő válaszaik pedig hosszú távon sokkal fájdalmasabbak lehetnek. Erre hívja fel a figyelmet egyre több elemző, látva az európai populista pártok előretörését.

A problémák nyilvánvalóak, elég ha Görögországra gondolunk: hét évvel a válság 2010-es eldurvulása után is 23 százalékos a munkanélküliség, a 177 százalékos GDP-arányos államadósság növekszik, és a közeljövőben nem is fog csökkenni. Az ország problémái, azok megoldatlansága túlmutat a helyi társadalmon, ha az okokat keressük, az egész eurózónát feszítő jelenségekkel találkozunk. És hiába voltak a válság után is törekvések arra, hogy kezdjenek valamit az eurózóövezettel, végül elmaradt a nagy átalakítás.

A kezdetektől voltak gondok

Akadtak közgazdászok, akik már a létrehozásakor óva intették a politikusokat, hogy az euróval kísérletezzenek, de az uniós integráció akkoriban olyan sebességgel pörgött, hogy elsősorban politikai megfontolásból létrehozták a közös pénzt.

Az egyik alapvető kritika már akkor is az volt, hogy az eurózóna nem elég egységes, az országok között jelentős gazdasági, nyelvi, kulturális különbségek vannak, jóval sokszínűbb, mint például a „dollárzóna”. A CIKK ITT FOLYTATÓDIK…