Megéheztünk a barátommal, ezért bementünk a sarki Burgerbe. Hosszú volt a sor, de túl éhesek voltunk ahhoz, hogy máshova menjünk.
Vártunk, vártunk, de a sor nagyon nehezen fogyott. Ezért megnéztem, mi történik az elején.A pénztáros srác előtt egy fiatal pár állt. A lány megrendelte az ételeket, de a pult mögött az fiú csak mosolygott és ezt mondta: süket vagyok, tudna egy kicsit lassabban beszélni?

– Ó, hát persze. – mondta a lány kedvesen mosolyogva, és mindent megismételt lassan. De még mindig nem értett meg mindent a srác.
Ezután a lány ismét elmosolyodott, elővett egy tollat és papírt, és szép sorban felírta a a megrendelni kívánt ételeket, italokat. Türelmetlenég és habozás nélkül. Mosolyogva, hogy segíthet a férfinek. Átadta, megkapta, majd hálás mosoly kíséretében megkapta, amit kért.

Meglepődtem, hogy a sorban senki nem volt ideges, türelmetlen, még a folyton rohanó fiatalok sem. Mindenki nézte, ahogy sorra leírják az emberek a tételeket, a süket fiú pedig átveszi, és hálás mosollyal köszöni meg, majd kiadja az ételeket.

Mi is így rendeltük meg a menüt, és senki nem volt türelmetlen mögöttünk. Minden éhes ember türelmesen várt, majd írt, amikor a srác elé került.

Két okból osztottam ezt meg: Azért, mert ez a srác, bár süket, mégis akart dolgozni, és kapott munkát. Ez csodás. Másodszor pedig azért, mert ez az apró kedves gesztus, amit a sorban mindenki követett, egyszerre csalt mosolyt az arcomra és könnyeket a szemembe. Annyira embernek éreztem magam.

forrás:http://kiskegyed.blikk.hu