Az igazi szeretet nem múlt idők kövülete, nem is „puszta elvont ideák”, kalandozó képzelet, hangulatok képződménye. Hanem a valóság legérzékenyebb lelkiismerete, a legerőteljesebb, leggyakorlatibb természetű szülötte.Számon tartja hát a kötődésünkből eredő kölcsönös függőségünket, kiszolgáltatottságunkat – éppen ezért felelősségünket is.
És mert nem szentimentális, mindenekelőtt a lényegre, magára az emberre, nem pedig az esetleges járulékaira irányul. Ezért olyan rugalmas: minden szokást, beidegződést, hiúságot, előítéletet azonnal felad, ami visszatartaná a pillanatnyi fontos teendőtől, segítő cselekvéstől.
S mert távol áll tőle az a téveszme, hogy a munkának van neme, a mindenkori szükség, lehetőség, erő, igazságosság, figyelem, együttérzés, csupa valóságos emberi indíték szerint buzdít bennünket -nem a vitára! – az otthoni közös munkára is.
Amikor dolgozunk -mint a Babits versben a műveikkel vesződő költőknek:
Nő-s férfié, egyforma köntösünk.