Julia és férje lángoló szerelmüket követően az utóbbi hónapokban kicsit eltávolodtak egymástól, és sokat veszekedtek. Amikor az asszony egyik reggel felébredt, szomorúan állapította meg, hogy mellett az ágy üres. Összeszorul a szíve.
Tudta, hogy a férje el-eljár otthonról, de még nem tudta az okát. Nem ez volt az első alkalom, mégis szörnyű érzés kerítette hatalmába.
Felpattant és szólítgatni kezdte. Nem jött válasz. Csak ekkor vette észre, hogy egy levelet hagyott mellette az ágyban. Amikor elkezdte olvasni, sírni kezdett.
„Kedves Júlia!
Azért írok neked most, amikor alszol, mert lehet, hogy holnap reggel nem leszek már melletted.
Kétirányú úton járok, és egyre több időt töltök a másik oldalon. Attól tartok, nem fogok visszatérni a régi útra…
Arra az esetre írom ezt, ha holnap nem fogom tudni megérteni, mi történik velem. Arra az esetre, ha holnap nem tudom elmondani, mennyire csodálom és értékelem a becsületet, áldozatodat, amit azért tettél, hogy boldoggá tedd az életünket.
Arra az estre, ha holnap nem tudok már mit csinálni.
Arra az esetre, ha már nem lesz vita abból, hogy összekeverem a fürdőszobát a konyhával. Ha nem sikerül már nevetnünk azon, hogy felvettem a cipőmet zokni nélkül. Ha már nem próbálod „életben tartani” a beszélgetést velem, amikor eltévedek minden mondatban.
Ha nem fogod diszkréten a fülembe súgni az egyik unokánk nevét. Arra az esetre, ha gyengéden válaszolsz az egyik dühkirohanásomra, és nem kezdesz vitázni velem.
Ezek és más dolgok miatt… Arra az esetre, ha nem jönnék vissza, ha nem emlékszem a nevedre vagy az enyémre.
Ha holnap nem tudok köszönni neked. És arra az esetre, ha nem jövök vissza, ha holnap nem tudom megmondani neked még egyszer utoljára, mennyire szeretlek.
Örökké a tiéd vagyok
T.A.M.R ”
