A több helyen is megjelent hírekkel ellentétben az új típusú személyazonosító igazolvány is alkalmas külföldre utazásra – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) az MTI érdeklődésére…
Karli ma 43 éves. Bár a kora alapján középkorúnak számít, egy elsőosztályos gyerek értelmi szintjén áll – írja a Faktor. Az anyukájával és a mostohaapjával él, imád csinosan öltözködni, de…
Nyolcezer forintra büntettek egy autóst, mert lejárt jogsival közlekedett. Hiába bizonygatta, hogy a 18.06.15 számsor szerint 2018 nyaráig érvényes, már 2015 júniusában lejárt. Ember legyen a talpán aki kis…
Arról mindenki tud, hogy havi 2 alkalommal magánszemélyek ingyen vehetnek fel pénzt a bankszámlájukról, maximum 150 ezer forintig.Ez egyfajta rezsicsökkentés címszó alatt futott….A vállalkozásoknak ez a lehetőség nem létezik, ami…
A lényeg: mindaddig, amíg az anyagcsere a „táplálékot raktározni” parancsot teljesíti, a súlyfelesleg leadása nehézségekbe ütközik. Éhezéssel ugyan (átmenetileg) erőszakkal kényszeríthetjük testünket súlycsökkentésre, azonban egy olyan anyagcsere esetén ahol az…
1. Mustáros lábfürdő Amikor dagadtnak érezzük fejünket és nózinkat, tudjuk, hogy most alaposan elkapott minket a nátha. Ám egy remek módszerrel hamar ki is kúrálhatjuk. A mustár a megfázás egyik…
Anglia—Magyarország — A magyar a jég hátán is megél – tartja a mondás, ám úgy tűnik, Magyarország „jege” nem elég fagyos: rengetegen vándorolnak ki külföldre a jobb élet reményében. Még…
Első rész Második rész Harmadik rész János kénytelen lesz megtanulni, hogy barátai már nem ugyanúgy viselkednek vele, mint azelőtt, mert mostanra megváltoztak a feltételek…Már nem egyenrangú felek többé. Ha…
Első rész Második rész A pszichiáter elmagyarázta Lábatlan Jánosnak, hogy a barátai nem azért viselkednek így, mert már nem szeretik. Még ha fájdalmas is tudomásul venni, de a baleset után…
Első rész A pszichiáter kedves, szerény ember volt. Jánosban hamar bizalmat ébresztett; röviden elmesélte neki, mi minden játszott szerepet abban, hogy mostanra ilyen lelkiállapotba került. A pszichiáter megértette, hogy depressziós…