Kategóriák
Színes

Megszületett Orbán Viktor ötödik unokája, itt az első fotó a piciről

Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán tudatta, hogy megszületett ötödik unokája, egy tündéri kisfiú. A gyermek, akit fotón is megmutatott, a Bertalan nevet kapta. „Gyűlik a focicsapat. Isten hozott, Bertalan” – olvasható a megosztott kép mellett. https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/10158680891896093 forrás  

Kategóriák
Színes

Mi történt? Élő adás közben ugrott fel a helyéről Bereczki Zoltán, azonnal mennie kellett

A Sztárban Sztár tegnapi adásának végén a szavazás végső állása előtt a zsűri négy tagja értékelni, és méltatni kezdte az előadókat. Amikor azonban Bereczki Zoli következett, beszélni kezdett, majd hirtelen felpattant, és a színpadhoz sietett. Hogy miért, kiderül a videóból! forrás

Kategóriák
Színes

Ennél csak egy valami fájt volna jobban Marsi Anikónak. Ennyi minden után…

Marsi Anikó, a Dancing With The Stars egyik csillaga, nagy feladatot vállalt magára, amikor elfogadta a csatorna felkérést a produkcióra. Minden nap ki kell lépnie a komfortzónájából, hogy helyt tudjon állni, de közben olyan sokat is kap vissza a táncos estektől, hogy boldogan és minden erejével küzd a továbbjutásért. – Ezen nincs mit megsértődni, hiszen […]

Kategóriák
Színes

Ennél csak egy valami fájt volna jobban Marsi Anikónak. Ennyi minden után…

Marsi Anikó, a Dancing With The Stars egyik csillaga, nagy feladatot vállalt magára, amikor elfogadta a csatorna felkérést a produkcióra. Minden nap ki kell lépnie a komfortzónájából, hogy helyt tudjon állni, de közben olyan sokat is kap vissza a táncos estektől, hogy boldogan és minden erejével küzd a továbbjutásért. – Ezen nincs mit megsértődni, hiszen […]

Kategóriák
Színes

Istenes Bence adásban kapott óriási kritikát! Csak így tudott reagálni

Hargitai Bea az Álarcos énekes műsorában az egyik fellépő kilétét találgatta, mondván, szerinte az egyik álarc mögött Tóth Vera lehet. Istenes Bence reagált is a megjegyzésre, miszerint Tóth Vera hangját azért fel lehetne ismerni. Bea erre komoly kritikával illette: forrás

Kategóriák
Színes

Hátborzongató pillanatokat élt át a kamerák előtt: Dér Heni tartotta párjában a lelket

A Nyerő Páros előző adásában a pároknak izzasztó feladatot kellett teljesíteni, a magasban kellett csillagokat gyűjteniük, Gergő pedig hősiesen megcsinált mindent. Viszont volt két olyan pillanat is, amikor a nézők komolyan megijedhettek, nemhogy Gergő és Heni. Persze Gergő ki volt kötve biztonságosan, de néhányszor elemelkedett lába a szerkezettől, és a levegőben lógott. Hajmeresztő pillanatok! via […]

Kategóriák
Színes

Tóth Andi kopaszon! Sokkoló videó

Tóth Andi nemrég a Sztárban sztárban lépett színpadra. Méghozzá teljesen kopasz fejjel, hiszen Bryan Adamset alakította. Till Attila pedig gyorsan meg is örökítette a folyamatot a színfalak mögött. Nyugi, nem a nullásgépet használták. Csak sminket:   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Arcok a tegnapi Sztárban Sztár backstage-ből ??? #sztarbansztar #mindenvasárnap Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés, […]

Kategóriák
Színes

„A mai napig mérges vagyok magamra” – Tina elárulta, mit bánt meg a legjobban az életében

Kiderült, hogy egészen kiskorától jogásznak készült, a büntetőjogi terület különösen vonzotta. Végül cukrásznak tanult, amit bár nem bánt meg, a mai napig mérges magára, amiért hátat fordított a jogi tanulmányoknak. Hatalmas meglepetést szerzett kijelentésével Jellinek Tina, akiből egy spontán beszélgetés során bukott ki egy be nem teljesült álma.   „Emlékszem, kisgyerekkorom óta más sem érdekelt, csak […]

Kategóriák
Színes

Óriási az öröm! Boldogan öleli magához a babát Szandi (fotó)

„Barátaim édes 9 hetes vizslababájával❤️” – írta Instagramján megosztott legújabb fotóihoz Szandi, amin akár egy kisbabát, úgy öleli magához barátai kölyökkutyáját. Bizony, ki tudna ellenállni ennyi bájnak és bőrnek? Nem csoda, hogy alig akarta letenni az agyonpuszilgatott négylábút Szandi.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Barátaim édes 9 hetes vizslababájával❤️ #kutyaszerelem #dog #vizsla #baba Szandi […]

Kategóriák
Színes

Már most világgá kürtölte Fresh Andi. Hálás a sorsnak, hogy megadta nekik a csodát

Fresh Andi 38 évesen tapaszlatja meg a csodát, amit a szerelme ad neki. Közösségi oldalán azt sem akarta már magába tartani, hogy hamarosan összekötik az életüket, hiszen férjeként említette már kedvesét: „Ő a Mindenem! És neki Én vagyok a Minden! Nem telik el úgy nap, hogy ne éreztetné velem: egy bókkal, egy mondattal, egy mosollyal, […]