Kategóriák
Színes

NASA :Közeledik a végzet kisbolygója, semmi nem élné túl a becsapódását – ekkor érkezik

Nasa : A Föld felé közelít a végzet kisbolygója, az Apophis. Ha becsapódik, minden életforma elpusztul a Földön. A neve  Apophis, és 2029. április 13-án érkezik. Igen, a babonások jól sejtik:2029. április 13. péntekre esik. Az aszteroida azonban csillagászati értelemben véve még így is hihetetlenül közel, nagyjából 29 000 kilométeres távolságban húzhat el a Föld mellett […]

Kategóriák
Színes

Arnold Schwarzenegger a barátnőjével távozott Andy Vajna temetéséről – ezt mondta a világsztár a búcsúbeszédében

Arnold Schwarzenegger Heather Milligannel, a barátnőjével vett részt Andy Vajna kormánybiztos, producer, a Filmalap vezetőjének búcsúszertartásán a Fiumei úti sírkertben. Arnold Shwarzenegger búcsúbeszéde: Arnold Schwarzeneggert Orbán Viktor kérte fel, hogy mondjon beszédet. A világsztár a beszéd bevezetőjeként megköszönte a felkérést a miniszterelnöknek, a barátoknak és hozzátartozóknak. Azután azt mondta, minden tisztelete a díszőrséget adó katonáké, […]

Kategóriák
Színes

Fehér virágok, koszorúk borítják Andy Vajna sírját – Véget ért a szertartás

Véget ért délután egy óra előtt Andy Vajna, a január 20-án váratlanul elhunyt magyar producer, kormánybiztos, a filmalap vezetője temetése. Andy Vajnát zártkörű, állami temetésen kísérték utolsó útjára. A temetésen Arnold Schwarzenegger mondott beszédet. A producer sírját fehér virágok és koszorúk, illetve szivarok borítják. Andy Vajnát szinte mindig szivarral a szájában lehetett látni, ezért kerültek az emlékezés jelképei közé a füstölnivalók. […]

Kategóriák
Színes

Ezekkel a szavakkal búcsúzott ma délelőtt szeretett férjétől Vajna Tímea

Fájdalmasan szép. Vajna Tímea két órával ezelőtt az Instagramján ezekkel a szavakkal búcsúzott férjétől, Andy Vajnától. A temetési szertartás ma délelőtt 11-kor kezdődött a Fiumei Úti sírkertben. „Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elmúlik az illata a párnákról, nincs, aki vár otthon… Lassan-lassan gyűlik össze sok apró […]

Kategóriák
Színes

Így érkezett Orbán Viktor és Schwarzenegger Andy Vajna temetésére – videó

Délelőtt 11 órakor kezdődött el Andy Vajna temetése. A szertartásra megérkezett Orbán Viktor, aki Arnold Schwarzeneggerel ölelkezett a találkozásukkor, és akivel közösen érkeztek meg a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellájához. Itt nézheti meg az Origo erről készült videóját: forrás

Kategóriák
Színes

Baj van? Nagyon szomorú, amit Hódi Pamela a követőivel megosztott

Végtelenül el van keseredve. Nem tudni, ki okozott fájdalmat a szépséges modellnek, de tény, hogy akkor posztol ilyet valaki, ha nagyon el van keseredve, mert átverté.k Mindenesetre a szándéka egyértelmű: üzenni akart annak, akiben csalódott. Nem tudni még, hogy az üzleti életben vagy a magánéletében okozott-e valami kisebb traumát Hódi Pamelának, amiért az alábbi kommentet […]

Kategóriák
Színes

Budapestre érkezése után megszólalt Schwarzenegger: megható, amit Andy Vajnáról mondott

Szerdán 17 óra után szállt le az a kisrepülőgép, amellyel Arnold Schwarzenegger érkezett Budapestre, hogy a csütörtöki temetésen búcsút vegyen Andy Vajnától, egykori kollégájától és barátjától. A Budapestre érkezett filmsztár a Fókusznak mondott pár szót a nemrégiben elhunyt producerről. „Andy Vajna nagyon jó barátom volt, az ő élete egy nagyszerű története egy bevándorlónak az Egyesült Államokban. Megérkezett, majd megvalósította magának […]

Kategóriák
Színes

Morvai Krisztina keményen kiosztotta Sargentinit

„Senkit nem érdekel a szerencsétlenkedése, találjon másik témát!” Morvai Krisztina független EP képviselő felhívta Judith Sargentini figyelmét, hogy mindössze tucatnyi képviselő van jelen az EP plenáris ülésen. Kiemelte: a Magyarország elleni támadása elbukott.  

Kategóriák
Színes

Képek Andy Vajna temetésének előkészületeiről

Nem zár be a temető. „Ezt a két fát gallyazni kellett, amint maguk is láthatják, mert a pavilonnak nagy hely kell, de azt még mi sem tudjuk, pontosan hol lesz a sír” – árulta el a Blikk munkatársának egy munkás a Fiumei Úti Sírkertben, ahol örök nyugalomra helyezik csütörtökön Andy Vajnát. A fent említett pavilont kiemelt, állami […]

Kategóriák
Színes

Megszületett a nagy Audi-bérmegállapodás

Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t. Az egy hétre meghirdetett sztrájk utolsó napján is sztrájkoltak az Audi-gyár dolgozói, és a sztrájkbizottság ülését követően megegyezett a gyár és a szakszervezet. A közlemény szerint a sztrájk a […]