Mutatjuk: Így tekerik vissza a kilométerórát a csaló kereskedők
Egy pár ezer forintos kínai kütyü elég a sokmilliós autócsodák kilométerórájának visszatekeréséhez. Nem túlzás, a becstelen nepperek akár életveszélyt is okozhatnak, ráadásul van, aki szerint a külföldről behozott használt autók…
Kitálalt Klapka György és Mary Zsuzsi közös fia! Ilyen viszonyban vannak most egymással a gyerekek
Ha ezt tudnák… Egyre nagyobb szakadék tátong a Klapka gyerekek között. Bár a hagyatéki eljárás már rég lezajlott, nem tudták rendezni egymással a viszonyukat, már a telefont sem veszik fel…
Hetekig kómában volt a szülés után: Lefagyott, mikor orvosai EZT közölték ébredése után
De csodálatos, ami történt végül. Louise Prashad három hétig volt kómában babái születése után. Felébredt és az orvosok elmondtáka rettenetes hírt: elvesztette ikreit. Az is megtudta, hogy egy komplikáció miatt májátültetésen…
A Vajna-hagyatékból a TV2 már elveszett, de egy 3 millió dolláros hollywoodi ház még gazdára vár
Három hónapja hunyt el Andy Vajna és egyre nyilvánvalóbb, hogy az első perctől komoly huzakodás folyik a hátrahagyott javakért. Bejelentkezett a néhai sztárproducer özvegye, a hollywoodi korszakában megismert nehézsúlyú adószakértő-fegyvertársa, Vajna magyarországi…
Titokban találkozott az anyós és a menyasszony: hihetetlen, mit kért az idősebb nő
A vőlegény nem is tudott róla, hogy anyja és menyasszonya találkoztak. A Redditen osztotta meg történetét egy nő, aki a kommentelők véleményére volt kíváncsi. Nemrégiben ugyanis szakított a vőlegényével. De nem…
A nő férje majdnem elájul, amikor meglátja az ultrahangot. A nővér a képernyőre néz, és…
Nem tudtak hinni a szemüknek. A nő férje majdnem elájul, amikor meglátja az ultrahangot. A nővér a képernyőre néz és azt mondja: “Az esély 1 a 15 millióhoz” Vannak azonban…
Íme a 24 éves srác, aki elvitte a lottófőnyereményt
10 percig ordított, amikor megtudta, hogy ő nyerte meg a harmadik legnagyobbnak számító lottónyereményt. Manuel Franco az emberek segítésére is költené a nyereményt. 768,4 millió dollárt vihetett haza lottónyereményként Manuel Franco, aki…
Rettenetes mondatot kapott a férjétől Zalatnay Cini a kemoterápia alatt
Rossz ilyet hallani. Zalatnay Cini a csütörtök este az ATV Jakupcsek Plusz című műsorának vendége volt. Az énekesnő beszélt életének legnehezebb szakaszáról is. „Bár minden évben jártam szűrésre, 2002-ben egy nőgyógyászati műtét után…
Így került Berki Krisztián a rácsok mögé
Ez az oka ennek. Megdöbbentő hírt tudatott Berki Krisztián felesége a rajongókkal. Egy fotón azt mutatta be, hogy Berki Krisztián rácsok mögött van. Persze semmi ok a félelemre, hiszen mindez…
Döbbenetes kijelentést tett Schobert Norbi! Ha ez igaz, reszkethet Réka
Élő adásban mondta el. Schobert Norbi az űrhajós diétával való megismerkedéséről mesélt a Reggeliben és a hozzá rendelt pontrendszert magyarázta, amikor jött a jó hír: van hatásosabb mozgás a futásnál.…