Kategóriák
Uncategorized

Húgyban, sz*rban utazunk: gyomorforgató dolgok zajlanak a budapesti villamosokon – fotók

A közösségi közlekedés alapvető elvárásainak sem felel meg az, aki például fedetlen hátsóval utazik, márpedig fotónk igazolja, hogy ilyen is előfordul – a képen látható férfivel azonban más baj is volt / Fotó: Blikk A járműveket nemegyszer kell azért kiállítani a forgalomból, hogy kitakarítsák és fertőtlenítsék a fekáliától / Fotó: Blikk Önkívületi állapotban… / Fotó: […]

Kategóriák
Színes

Gáspár Evelint kajahalmokkal tömte az anyja gyerekkorában, csak hogy csöndben legyen

Gáspár Evelin legutóbb a LifeTv Great Life című magazinműsorban tűnt fel, ahol egyrészt szóba került a Győzike show által megmérgezett gyerekkora, illetőleg főzött is a 24 éves Gáspár-lány. Elég furán indul a műsor, mert a 25 perc első 150 másodpercéből kiderül, hogy Gáspár Evelin lesz a műsor vendége, ezzel szemben Stőhr Gréta műsorvezető csak 2:33-nál árulja el, ki az interjúalany, mondván ő […]

Kategóriák
Színes

Nem akármit kért Andy Vajna feleségétől. Nehéz lesz majd ezt teljesítenie, hiába telik le a gyászév

„Andy többször próbálta szóba hozni, hogy mi lesz, ha majd ő már nem lesz köztünk.” Miközben már javában készülnek Hollywoodban Andy Vajna búcsúztatására, az özvegye megkért minden barátot, ismerőst, hogy ne adjanak ki információkat Andyről és a családról, a közelgő második temetésről. Furcsa kérés ez, hiszen Timi eddig élete szinte minden pillanatát megosztotta a nyilvánossággal, […]

Kategóriák
Uncategorized

Itt vannak a részletek: Ambrus Attila boldogan mesélt Anna érkezéséről – Még a köldökzsinórt is ő vágta el

Budapest – Határtalan a Viszkis boldogsága! Tegnap délután megszületett Ambrus Attila kislánya, Anna. A baba érkeztéről először a Ripost.hu adott hírt (a lap azt írta, olvasójuk látta egy fővárosi kórházba sietni Ambrust), de később a Viszkis maga is megerősítette, hogy a gyermek megérkezett. – Nem vitás: a világ legboldogabb embere vagyok most! – örvendezett Ambrus Attila a […]

Kategóriák
Színes

Baj van: rossz hírt közölt Stohl Andrásról a színháza

A színészt betegség döntötte le a lábáról. Stohl András játsza a Kasimir és Karoline című darab főszerepét, ám a Centrál színház Facebook-oldalán közölte: az előadás betegség miatt elmarad. Oldalukra a következő posztot tették ki, amit a Ripost vett észre: A mai esti Kasimir és Karoline előadás betegség miatt elmarad. A jegyek automatikusan érvényesek 2019. április 3-a 19 […]

Kategóriák
Színes

Ettől leülsz: Nem Vajna Timi, hanem Mészáros Lőrinc örökli Andy Vajna vagyonát.

Micsoda örökösödési eljárás. Miután Andy Vajna meghalt, mindenki azt találgatta, hogy mi lesz a TV2-vel, a naivabbak azon lamentáltak, hogy kire fog szállni a mesés örökség . A Válasz Online cikke szerint nem sokat lacafacáztak, mert Vajna halála után négy nappal már össze is hívtak egy rendkívüli közgyűlést a csatornánál, ráadásul nem is a Róna utcai székházban, hanem a Mészáros […]

Kategóriák
Színes

HATSZOR KÜLDTÉK HAZA AZ ÉDESANYÁT A KÓRHÁZBÓL. HETEDJÉRE ELHUNY

A bristoli Julie O’Connort hatszor küldték haza a kórházból, miszerint makk egészséges, ám ő érezte, hogy valami nincs rendben a szervezetével. A 49 éves, kétgyermekes családanya már hosszú évek óta dolgozott az egészségügyben, így tudta, hogy mikor kell orvoshoz fordulnia. Ám pont azok hagyták őt cserben, akikkel nap mint nap közösen harcolt a betegek gyógyulásáért. […]

Kategóriák
Színes

BÚCSÚLEVELET HAGYOTT MAJD ELTŰNT. MEGTALÁLTÁK, DE MÁR NEM VOLT ÉLETBEN A FIATAL FIÚ

Az Eltűnt emberekért csoport osztotta meg a mai napon, hogy keresnek egy 25 éves Győri fiatalembert. FOKOZOTT FIGYELMET KÉRÜNK! Búcsúlevelet hagyott hátra. Eltűnt neve: Szöllöskei Alexander Kora: 25 éves Lakhelye: Győr Utolsó tart.helye: Győr. 5 perccel ezelőtt közölte az oldal a hírt, hogy elhunyt Alexander. Egy közeli barátja elmondta, hogy véget vetett az életének, ezért […]

Kategóriák
Érdekes Humor

Tegnap este sajnos lekéstem az utolsó buszt, így gyalog indultam el az országúton.Gondoltam az arra járó első autót lestoppolom.

Tegnap este sajnos lekéstem az utolsó buszt, így gyalog indultam el az országúton.Gondoltam az arra járó első autót lestoppolom. Megláttam egy lassacskán felém közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellém gurult és én meg sem várva hogy megálljon, kinyitom a jobb oldali ajtót és beugrok… Megdöbbenve látom, hogy az autóban nem ül senki, de az szépen […]

Kategóriák
Színes

Összetört a királyi család! Elhunyt a hercegnő

Váratlanul következett be a tragédia. A Luxemburgi Nagyhercegség nagy szomorúsággal jelentette be, hogy 2019. február 11-én elhunyt Alix hercegnő, Luxemburgi Felix herceg legfiatalabb lánya, Henri von Luxemburg nagynénje. A hercegnő szép kort ért meg, 89 éves korában érte a halál, váratlanul, az okát egyelőre még nem közölték. A tájékoztatás szerint a nagyherceg húgának temetése a […]