Kategóriák
Színes

Utcára kerülhet a fiatal magyar énekesnő? – A közösségi oldalán kér segítséget

A mindössze tizenhat éves Nagy Bogi éve sikeresen indult, hiszen első dalával a Duna Tv dalválogató műsorának, a Dal 2019 döntőjének fialistája lett. A legjobb négybe került verseny dala az elszakadásról szól, mely témát a szerző Caramel a fiatallány életéből merítette. Bogi egy ével ezelőtt budapesti televíziós feladatai miatt egy gyors döntés következtében költözött Budapestre […]

Kategóriák
Színes

Las Vegasból jelentkezett Vajna Tímea a nagymamájával

Ez történhetett. Nagymamája kísérte el a Vajna Tímeát férje, Andy Vajna temetésére az Egyesült Államokba, az idős asszony szeretetére támaszkodik a gyászoló feleség. Amerikába érkezésük után Timi szinte nem is pihent, hanem egyből nekiállt a búcsúztató szervezésének. Kivitte a nagymamáját a Westwood Village temetőbe, és megmutatta neki a Vajna család nyughelyét. És ő maga írta […]

Kategóriák
Érdekes

Amiről 10-ből 9 háziasszony nem tud: erre való a porszívó csövén lévő apró lyukak!

A porszívózás nem nagy tudomány. Bedugod a konnektorba, megnyomod a gombot és fel-alá sétálgatsz vele a lakásban toló és húzó mozdulatokat végezve a padlón. Eddig egyszerű. Ma már sokféle porszívó kapható a boltokban, a régebbi típusútól egészen a modernig, az olcsóbb változattól egészen a méreg drágáig. Mindenki a saját maga igényeinek és pénztárcájának megfelelően döntheti […]

Kategóriák
Színes

Megdöbbentő, amit a házasságáról elárult Csősz Boglárka. Megteszi dúsgazdag férje, de a durva az, amiért kéri tőle

Ez aztán az őszinteség. Bár esze ágában sincs válnia Csősz Boginak török milliárdos férjétől, mégis a magyar színésznő gondol arra az időre, hogy ha esetleg mégis válásra kerül a sor, vagy ha valamilyen hirtelen rossz dolog történne az életében. Bogi ugyanis a török szokásoknak megfelelően előre látóan minden nagyobb ünnepre, évfordulóra ékszert, pontosabban gyémántot kér […]

Kategóriák
Színes

MÁR BIZTOS! 20 ÉVVEL FIATALABB SZTÁRRAL JÁR A GYÖNYÖRŰ SZÍNÉSZNŐ. Ő AZ (FOTÓ)

Teljesen odavan érte. A Golden Globe után már felröppent, hogy valami történt Kate Beckinsale és Pete Davidson (Ariana Grande exe) között, de most már biztos, hogy randizgatnak egymással! Sőt! A 45 éves színésznő és a 25 éves humorista nyilvánosan csókolózott tegnap egy hokimeccsen – írja a Cosmopolitan. Lencsevégre is kapták a lesifotósok. Nem is akármilyen helyzetben: […]

Kategóriák
Színes

NEM TITKOLHATTA GÁSPÁR BEA, KIFAKADT BELŐLE: EZ A HOSSZÚ HÁZASSÁGUK TITKA

Hát így. Gáspár Bea és Győzike már „százhúsz éve” házasok, és a Reggeliben azt is elárulta Bea, hogy szerinte ennek mi a titka. „Keveset vagyunk együtt. Sokat veszekszünk. Úgy beszéljük meg, hogy kiadjuk magunkból, és megy minden tovább.” Peller Mariann arra is rákérdezett, hogy az elmúlt 26 évben sosem volt-e olyan, hogy megfordult a fejükben, […]

Kategóriák
Színes

Le akarták kapcsolni az agyhalott nőt a gépről. Az orvosok döbbenten nézték, mit csinál vele a férje az utolsó pillanatban

Még az orvosok sem tudták az igazságot, csak a kómában fekvő nő! Amikor Steven eszméletlen állapotban találta 45 éves anyukáját, azonnal hívta a mentőket. Még életben volt, de sajnos a kórházban sem tudtak segíteni rajta. Tehetetlenek voltak az orvosok. 5 napig rohamai voltak, míg végül kómába esett, és 12 napig így is maradt. A családtagok […]

Kategóriák
Színes

Borzalom! Egy napja keresték, holtan találtak az énekesnőre

Rettenetes tragédia. Miután aggódó barátai jelezték az eltűnését, a rendőrök kezdték el keresni a 36 éves Kate Cookot, az Australian Idol énekesnőjét. Egy nappal később rá is találtak élettelen testére az ausztráliai Lowoodban lévő otthonától nem messze, egy erdős területen – írja az Origo. A hírről a Nine.com.au tudósított először, szerintük a rendőrség nem talált gyanús […]

Kategóriák
Színes

Komoly bejelentést tett a TV2: nagy változás jön a Tényeknél

Változást jelentettek be a Tények című műsorral kapcsolatban. A TV2 bejelentette, hogy Tóth Tamás Antal, a Tények hírigazgató-helyettese a mai nappal (2019.03.06.) távozik a pozíciójából. A TV2 Csoport Hírigazgatósága köszöni az eddigi munkáját, egyben további sikereket kíván a jövőbeni terveihez.

Kategóriák
Színes

Megtörte a csendet Hosszú Katinka: elárulta, mi az igazság a válásával kapcsolatban

Hosszú Katinka megszólalt válásáról, rendbe téve az elmúlt másfél év történéseit. Elárulta, mi az igazság a rengeteg hírből, amelyek megjelentek vele kapcsolatban. A 24.hu interjút készített a háromszoros olimpiai bajnokkal, aki elárulta, hogy amikor december 26-án papíron edzőtáborba utazott Hawaiira, és odafelé megállt Los Angelesben, akkor válóperes tárgyaláson járt. Aloha ??‍♀️??‍♀️?️‍♀️? Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés, […]