Kategóriák
Érdekes

A menyasszony vőlegénye szeretőjével váltott üzeneteit olvasta fel az oltárnál a fogadalma helyett

Ha egyvalamit szeretnénk, hogy soha ne történjen meg velünk egy párkapcsolat során, hát az a hűtlenség. Valljuk be, a megcsalás még soha senkinek nem esett jól. Kegyetlen az érzés, amikor megtudjuk, az az ember, akiben feltétel nélkül megbíztunk, elárult minket. Semmi kétség, hogy ez szolgáltatott alapot a következő történetben szereplő hölgynek arra, hogy esküvője napján […]

Kategóriák
Hírek

Most érkezett! Készüljön fel, hamarosan megérkezik a havazás!

Vége az enyhe időnek, havazással indul a december.   Pénteken napközben ugyan szakadozik a felhőzet, de még így is nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Már csak szórványosan alakul ki eső, zápor. A szél fokozatosan északnyugatira fordul és megélénkül. 9 és 14°C között alakul a hőmérséklet. Hidegfronti hatás kezdődik. Szombaton az erős, olykor viharos északnyugati […]

Kategóriák
Színes

Erre nem gondoltunk volna SOHA….ITT A SZÍVSZORÍTÓ IGAZSÁG VAJNA TIMI BABÁS FOTÓJÁRÓL

A modell-üzletasszony ott segít, ahol csak tud: Vajna Tímea a közösségi oldalán számolt be arról, hogy tett egy nagyon szép gesztust a beteg gyerekek megsegítésére. Timi ezt írta a fotó mellé: Megleptem ezeket a kis tündéreket a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet Gyermekszív központjában és vittem az osztály részére egy mosógépet és egy szárítógépet, mert […]

Kategóriák
Színes

Sokkolta az országot Hosszú Katinka váratlan bejelentése: vége, szétváltak!

Sokkolta az országot Hosszú Katinka váratlan bejelentése: vége, szétváltak! Már hivatalos: Egyedül folytatja tovább! Hosszú Katinka váratlan bejelentéssel sokkolt mindenkit: a 30 éves sportlegenda megválik edzőjétől Petrov Árpádtól. Az idei világbajnokságon megingott a bizalmam az edzőmben, mert úgy éreztem, hogy nem akarja annyira a győzelmet, mint én.-írta meg a https://kiskegyed.blikk.hu Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres […]

Kategóriák
Színes

Elképesztő csúnyán beszóltak SZINETÁR Dórának, de ő nem hagyta magát. Ezt nézd mit válaszolt:

Durva kommenteket kapnak A 42 éves színésznő  elárulta, hogy amióta nyíltan beszéltek arról, hogy Benjámin Down-szindrómás, durva kommenteket is kapnak, amikkel az emberek nagy fájdalmat tudnak okozni. Az egyik ilyen, mondta, az, hogy a kisfiuk nem lesz hasznos tagja a társadalomnak. – Ki a hasznos? A politikus, aki szétlopja a faluját? Vagy aki veri a […]

Kategóriák
Színes

Szandi lánya így nézett ki a szalagavatóján. Igazán büszke lehet a lányára. ITT tudod megnézni a képeket:

Szandi lánya, Blanka már 19 éves. Az idei tanévben fog érettségizni a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban, a szalagavatóján pedig már „túl is van”. Itt megcsodálhatod Te is, hogyan tündökölt Blanka a szalagavatón: S z e r e l m é v e l: Testvéreivel: Keresztanyjával:  

Kategóriák
Színes

Döbbenet, hogy havonta mennyi pénzből kell megélnie a súlyosan beteg Lang Györgyinek! De még ennél is van egy sokkal komolyabb gondja!

Elképesztő mennyi pénzből kell megélnie a súlyosan beteg Lang Györgyinek! De még ennél is van egy sokkal komolyabb gondja! Nem elég a nélkülözés, sajnálatos módon az énekesnő még kerekesszékbe is kényszerült! Elképesztő, hogy elszaladt az idő, hiszen ki gondolná, hogy Lang Györgyi már 60 éves. Sajnos ennek a 60 évnek a jelentős részét betegségével együtt […]

Kategóriák
Hírek

Az ügyeletet kellett hívni a Barátok Közt sztárjához!

„Életemben ilyen rosszul nem voltam” – Az ügyeletet kellett hívni Farkasházi Rékához Nehéz napokon van túl Farkasházi Réka.-írta meg a https://www.blikk.hu EZt írta ki Réka inta oldalára : farkashazireka Most már úgy néz ki, hogy megmaradok. Tegnapelőtt ügyeletet kellett hívni hozzám. Nem részletezem, életemben ilyen rosszul nem voltam. A kórházat megúsztam szerencsére. Nagyon hálás vagyok […]

Kategóriák
Színes

HATALMAS DÖNTÉST HOZOTT SZINETÁR DÓRA!!Hosszú idő után végre megmutatta Down-kóros kisfiát. ITT A FOTÓ

Szinetár Dóra 2017 szeptemberében hozta világra legkisebb gyermekét, akinek édesapja Makranczi Zalán. A színésznőnek első házasságából született egy fia, a ma már  23 éves Marci, a másodikból pedig 2007-ben egy lánya Zorka. A színésznek egy fia van az első házasságából, Sámuel kilencéves. A kiskorú gyerekek soha nem szerepelnek, ha láthatóak is egy-egy posztban, az arcukat szüleik nem mutatják meg. […]

Kategóriák
Színes

DRÁMAI hír! Tumorral diagnosztizálták a magyarok egyik kedvencét – az állán vette észre a csomót….csak egy borotválkozásnak indult….

Tumor – sokkolta a magyar sztárt a diagnózis. Azonnal elrendezte a lezáratlan ügyeit a műtét előtt Drámai vallomás.-írta meg a https://blikkruzs.blikk.hu Mint már megírtuk, komoly betegséggel kellett szembesülnie januárban Csernus Imrének, aki borotválkozás közben vett észre az állán egy csomót. A Best magazinnak újra mesélt arról, miként élte meg, miben változott általa, és arról, hogy van most: […]