Kategóriák
Színes

A világbajnok magyar sportolónőnk is megfertőződött koronavírussal

Koronavírustesztet végzett Kapás Boglárka világbajnok úszónő. Mint kiderült, tesztje pozitív lett. Elmondása szerint sportolói tevékenysége miatt kötelező volt elvégeznie a tesztet, mely először negatív lett, második tesztelésnél azonban már pozitív eredményt mutatott. „Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon. Maximum a kertembe megyek ki levegőzni. Itthon vagyok, ami igazából nem változtatja meg az eddigi napi rutinom. […]

Kategóriák
Színes

ITT laknak a Jóban Rosszan színészei. Videóban mutatták meg a konyhát, azonban történt egy kis baki is

Kiss Ernő Zsolt és felesége, Nyári Darinka úgy döntöttek, nekiállnak pizzát sütni. A sütögetésbe bevontáék kislányukat, Zuzu is. A  forgatás alatt azonbnan becsúszott egy kis baki is. Nézzék: forrás

Kategóriák
Színes

Majka elmondta, mennyiből tudnak most megélni

Nem tetszik neki a pánik. Mint a legtöbb szórakoztatóiparban dolgozó embernek, Majkának sincs jelenleg semmilyen munkája. Az összes fellépését lemondták és jelenleg műsort sem vezet. Párjával, Dundikával és két kisgyermekével otthon töltik a napjaikat. A rapper, műsorvezető egyáltalán nem pánikol, és nem panaszkodik. Sőt, kiakadt azokra a kollégáira, akik máris elkezdtek siránkozni. Úgy érzi, nem […]

Kategóriák
Hírek

Meghalt egy koronavírussal fertőzött csecsemő Amerikában

– Ez az első eset, hogy koronavírussal összefüggő halálesetet regisztráltak kisbabánál. A halál okának tisztázása érdekében teljes kivizsgálás folyik – mondta a helyi közegészségügyi hivatal vezetője. Dr. Ngozi Ezike hozzátette: mindent meg kell tenni azért, hogy megakadályozzuk a vírus terjedését, nem csak azért, hogy magunkat, hanem hogy a körülöttünk lévőket is megvédjük. A BBC azt írja, […]

Kategóriák
Színes

Micsoda hírt jelentett be Suzy! Bővül az énekesnő családja

Ennyire picike! Suzy és kislánya nagyon boldogok lehetnek, hiszen egy kis nyuszivel bővült családjuk. Minden bizonnyal ez feldobja az otthon töltött időszakot számukra. A kislány nagyon boldog és hálás a pici kis állatkáért, aki segít majd nekik, amíg ez a szokatlan helyzet nem ér véget. forrás

Kategóriák
Színes

Nagy változás történt SZANDI életében. Ilyen se mindennap történik az emberrel

Nagy az öröm Szandi életében! Most vasárnap ugyanis Szandi fia 14 éves lett.   „Nagy ünnep van ma nálunk! Csabi, a legkisebb gyermekünk is már 14 éves lett ma hajnali 4 óra 25 perckor! Micsoda boldogság, hogy Vele igazi nagycsalád lettünk!!! Sosem fogom elfelejteni, ahogyan születése után nézett a szemembe. Sokszor látom ezt a képet […]

Kategóriák
Színes

Várkonyi Andrea otthonába mentő érkezett

Napok óta ki sem tud kelni az ágyból, megcsinálták rajta a tesztet. Várkonyi Andreáért sokan aggódtak már napok óta. A csinos műsorvezető otthonában fekszi és nincs jól. Most saját maga is elmondta milyen nehéz napokon van túl.   Посмотреть эту публикацию в Instagram   Sziasztok,nagyon furcsa napokon vagyok túl.Az elmúlt hetet ágyban töltöttem,ki sem bírtam […]

Kategóriák
Színes

Kiteregette a szennyest Kucsera Gábor! Ezért futott majdnem zátonyra a házassága Tápai Szabinával

Kucsera Gábor mindent kipakolt   Lehet sokan nemtudják, de Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága egyszer már elég súlyos válságba került.  Szerencsére azonban minden jóra fordult kapcsolatukban. Kucsera Gábor  most mesélt egy kicsit erről az időszakról Várkonyi Andreának.      

Kategóriák
Színes

Megszólalt a bükki füvesember: ezt kell inni koronavírus járvány idején

Szabó Gyuri bácsi elsősorban szintén arra buzdít mindnekit, hogy maradjon otthon és az előírásokat is tartsa be! „Sajnos nem ismerek olyan gyógynövényt, ami erre a vírusra hatásos lenne. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy karban tartjuk az immunrendszerünket. Erre a legkiválóbb a kakukkfű, szurokfű, az orbáncfű vagy a fürtös menta teája. Ezeket naponta igyuk, hogy a védekezőképességünket […]

Kategóriák
Színes

DÖBBENETES dolgokat művel a tüdővel a koronavírus!! Egy CT-VR videót készítettek egy koronavírusos beteg tüdejéről

Napról-napra egyre többet tudunk arról, hogyan terjed az új típusú coronavírus (SARS-CoV-2), hogyan betegíti meg az embereket, miképp alakul ki a súlyos esetekben nehezen legyűrhető, fertőző légúti és légzőszervi betegség (COVID-19), de mostanáig igazán nem volt képünk arról, hogy pontosan mit is művel a tüdővel. A washingtoni George Washington Egyetem (GWU) kórháza kiadott egy videót, […]