Kategóriák
Színes

Alexa feltöltötte ezt a képet kettejükről és sokak szerint ezzel most leleplezte az igazságot

Ezen a képen minden látszik… A szerelem nem ismer határokat, tartja a mondás, ez pedig kifejezetten igaz Farkas Alexára, és nála több évtizeddel idősebb férjére. A párt rengeteg támadás érte, amikor összekötötték az életüket, az idő azonban úgy tűnik mégis őket igazolja. Sokaknak fentartásai voltak a kapcsolatot illetően, azonban Alexa és férje remekül megvannak együtt, […]

Kategóriák
Színes

EZT nézd, hogy néz ki Schobert Norbi miután lefogyott!! Az elmúlt egy évben csak ezen dolgozott

Egy év alatt ennyire lefogyott. Schobert Norbert korunk egyik legnagyobb hazai fitnessguruja, ha valaki fogyni kíván, az általában az ő ételeit eszi és az ő videóira tornázik. Ugyanakkor kisebb-nagyobb hibák még a profik életébe is becsúsznak, tavaly ugyanis egy kis pocakot eresztett a sztáredző. Mivel ez nem férhetett bele a profiljába, ezért az utóbbi évben […]

Kategóriák
Színes

Besétált a Westendbe ez a két nő majd nagyon pofátlan dolgot műveltek. Őket keresi most a rendőrség

Több mint százezer forint értékű ruhát lopott el három nő Budapesten, a Westend egyik üzletéből – szúrta ki a 24.hu Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a három nő június 6-án 18 óra 13 perc és 18 óra 39 perc között tüsténkedett a VI. kerületi bevásárlóközpont egyik üzletében, ahonnan csak úgy lazán akasztgatták le a ruhákat, […]

Kategóriák
Hírek

Készüljön, mert vasárnap ilyen idő vár ránk. Itt a pontos előrejelzés holnapra

Az Országos Meteorológiai szolgálat elsőfokú riasztást adott ki vasárnapra az erős viharok és az intenzív felhőszakadás miatt. Közlésük szerint vasárnap jellemzően az ország keleti részén, főként északkeleten és a Tiszántúlon alakulhatnak ki intenzívebb zivatarok, amelyek fő kísérőjelensége a felhőszakadás, az akár a 40 mm-t meghaladó csapadék, illetve 60-80 km/h-t elérő széllökés lesz – olvasható a MET honlapján. Emellett, […]

Kategóriák
Hírek

Betörők buktatták le a pátyi boncmestert. Kiderült, miért hordta haza az emberi maradványokat

A Blikk információi szerint a hatvan év körüli férfi a munkahelyéről emberi testrészeket hordott haza, amiket kisebb hordókban tárolt az udvar hátsó részén. A sors fintora, hogy besurranó tolvajok okozták a férfi vesztét, akik betörtek hozzá. A bűnözők lebukásuk után elszörnyülködve mesélték a rendőröknek, miféle borzalmakat láttak az ingatlanban. A nyomozók egyből ellepték a helyszínt, ahol kiderült: a […]

Kategóriák
Érdekes

Mit tegyél ha kiszáradt a tujád? Itt a hihetetlenül gyors megoldás!

Ez a fickó seperc alatt megoldotta a problémát. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe??          

Kategóriák
Színes

Kiderült Diana hercegnével kapcsolatban. Egyre több titok kerül napvilágra a királyi család tagjairól…

Érkezik a film, amely még többet árul majd el. Újabb dokumentumfilm készül a tragikus körülmények között elhunyt Dianáról. Diana közeli hozzátartozói emlékeznek meg a tragikus eseményről az életrajzi drámában, amelyben feldolgozzák Diana életének egy szakaszát, a film címe Spencer lesz, és 2021-ben kezdik el forgatni. Dianát a tehetséges és szép színésznő, Kristen Stewart alakítja majd, […]

Kategóriák
Színes

Stohl András beengedte a kamerát házába. A mindenit mi van ott…

Csak ritkán enged betekintést a privát szférájába, most mégis kivételt tett. Közös mesenézés közben kapták lencsevégre Stohl Andrást és két kisebbik gyermekét. Így a népszerű színész követői végre beleshetnek kedvencük otthonába. Buci ugyanis nagyon óvja a magánéletét a médiától. Most a nappaliját vehetik jobban szemügyre, amiből egyébként kiderül az is, hogy Stohlnak és menyasszonyának, Vicának […]

Kategóriák
Színes

Gyönyörű nő lett Kiszel Tünde lányából. Nagyon dögös a friss fotókon (fotók a cikkben)

Csodálatos képek készültek! Hunyadi Donatella az egész ország szeme láttára nőtt fel. Kislányként elképesztően aranyos volt, felnőttként pedig igazi különleges szépség. Egy ideje modellként dolgozik, az egyik fotózáson készültek róla ezek a képek. forrás

Kategóriák
Színes

Kiderült miért szakított Aurelio és menyasszonya. Dominika kipakolt…

Dominika sejtelmes posztja hatalmas port kavart. Aurelio és Dominika évek óta se veled, se nélküled típusú kapcsolatban éltek, a gyakori szakítások után mindig gyorsan kibékültek. Tavaly nyáron úgy tűnt, hogy tényleg szétmentek, de a sors újra összehozta őket. Idén újra szakítottak, a jelek szerint most teljesen komolyan is gondolták. Egyelőre egyikük sem árulta el a […]