Szörnyű látvány fogadta az egyik IV. kerületi lakótelepen élőket vasárnap kora délután: meghalt egy 16 éves fiú, aki kizuhant a társasház hetedik emeleti erkélyéről a budapesti Megyeri úton,írja a blikk.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének tájékoztatása szerint a fiú eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le az erkélyről, a rendőrség azonban az idegenkezűséget kizárta.
Az egyik szomszédos épület hatodik emeletén élő nő közvetlen közelről, a saját erkélyükről nézte végig a szörnyű tragédiát. A Blikknek megrendülve emlékezett vissza a drámai pillanatokra. – A fiú egyszer csak váratlanul leugrott, mintha egy medencébe rugaszkodott volna el. Az édesanyjával lehettek otthon, a lakásból egyértelműen veszekedés zajai szűrődtek ki előtte. Új lakónak számítanak, nagyjából két hónapja költözhettek ide. A fiú anyukája azonnal leszaladt az utcára, és szegény a sokktól össze is esett – mesélte a Blikknek megrendülve a szemtanú.
A házhoz mentőhelikoptert is riasztottak, de már nem lehetett megmenteni a gyermek életét / Fotó: Fuszek Gábor.
A mentők gyorsan kiértek a helyszínre, még mentőhelikoptert is riasztottak, de a fiatalembernek semmi esélye nem volt a túlélésre. Úgy tudni, az édesapja nem volt otthon a történtek idején, őt telefonon értesítették róla. Miután az áldozatot letakarták, a szülei ráborulva zokogtak a holtteste fölött.
Sosem fogja többé összepisilni az alsóneműjét, próbálja ki ezt!

A cukorbetegséget nem a cukor okozza! Fedezd fel fő ellenségét!

A nők csendes szenvedése: a vizelettartási gond végleg megoldható

Inkontinencia kezelése: trükkök, amiket tudnia kell

Ha van 50 euród, hamarosan 83 000 euród lesz! Nézd csak!

Hallásjavulás 21 nap alatt: forradalmi módszer magyaroktól

Ez történik azokkal, akik otthon aloét nevelnek

Van! Házi gyógymód süketség kezelésére 55 év felettiek számára

Orvosok döbbenten hallgattak: a módszer, ami legyőzi a cukrot

Látó Izolda: Ezt hordd a bal zsebedben és dőlni fog a pénz!

Műtét nélkül helyreállítja a térdet – akár 98,5%-ban!

Hány év van még hátra Önnek? A válasz a születési dátumában

Nyerje vissza haját egy hónap alatt ezzel a módszerrel

Az ilyen vércsoportú emberek élnek a leghosszabb ideig

Hallanak minket elhunyt rokonaink? Az igazság meg fogja döbbenni!
Ez is érdekelhet
Ismert magyar zenész szenvedett halálos motorbalesetet Martfűnél
ERRE lépni kellett! Itt a TV2 váratlan bejelentése
érkezett! Veszekedés után ugorhatott le a hetedikről egy 16 éves fiú! … EZ történt pontosan:
Nem vagy a szintjükön– Egy feleség, akit lenéztek, de akinek a kezében ott volt a hatalom
Kapcsolat| Hírek| Horoszkóp| Szerencse| Vicc| Recept| Érdekes
Weboldalunkon található információk tájékoztató jellegűek, sok esetben csak jóslatok, ezek beteljesüléséért felelősséget nem vállalunk, illetve nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt.
A cikkekkel első sorban segítséget kívánunk nyújtani megelőzés céljából.Kérjük ha panasza van forduljon orvoshoz, és ne interneten tájékozódjon!
A horoszkópok, jóslat előrejelzés beteljesüléséért nem vállalunk felelősséget. Előrejelzésünkben konkrét eseményekre nem hivatkozunk, ezek jóslatok.
Történeteinkben a szereplők mind csak kitalált karakterek, ha lenne bármi hasonlóság bármilyen személlyel kapcsolatban,- legyen az bárki,-csupán a véletlen műve.