A temetőben sétálva a sírhelyhez érkezve egyszerű, mégis szívbe markoló látvány fogadott minket: pipacsok tengerében pihent Bényi Ildikó koporsója. A pipacs volt a kedvenc virága – ezt lánya, Fanni osztotta meg a nyilvánossággal korábban, így sokan ennek tudatában hozták a temetésre ezt a törékeny, de mély jelentésű virágot. A látvány szinte minden jelenlévőt könnyekre fakasztott: a vöröslő pipacsok a fájdalmat, ugyanakkor az élet szépségét és törékenységét is szimbolizálták.

Fanni, aki nemcsak édesanyját, hanem legjobb barátnőjét és lelki társát is elvesztette, megható szavakkal búcsúzott. A gyászbeszéd alatt egy pillanatra megállt az idő, ahogy a családtagok, barátok, kollégák és tisztelők együtt hajtottak fejet Ildikó emléke előtt.

„Ő volt a csendes erő, a biztos pont, a mindig mosolygó, mégis mélyen érző anya, nő és ember” – fogalmazott egy régi televíziós munkatársa. A temetésen számos ismerős arc feltűnt a médiából is, akik nemcsak kollégaként, de barátként is szerették Ildikót.

A sírnál, a pipacsok között elhelyezett egy apró, kézzel írt levél különösen megható volt:„Köszönöm, hogy az édesanyám voltál. Örökké velem leszel. – Fanni”

A táj békéje, a falusi temető csendje és a természet közelsége méltó keretet adott a búcsúhoz – mintha maga Ildikó is így képzelte volna el. Bár a fájdalom nagy, az emlékezés még nagyobb: Bényi Ildikó nemcsak egy kiváló tévés, hanem egy szeretett édesanya, barát és példakép volt sokak számára.

Nyugodjon békében