• hét. jan 12th, 2026

Tragédia a Világjátékokon! Nem sokkal a kánikulában megrendezett verseny után meghalt a 29 éves sportoló

Meghalt Mattia Debertolis olasz tájfutó. A 29 éves versenyző a múlt heti kínai Világjátékokon esett össze. 30 fok feletti kánikulában rendezték meg a tájékozódási versenyt múlt pénteken a kínai Csengtuban. Az olasz futó kedden halt meg, négy nappal az összeesés után. Az olasz egyike volt annak a 12 sportolónak, akik a hivatalos eredmények szerint nem értek célba.

„Annak ellenére, hogy az egyik vezető kínai egészségügyi intézményben azonnali szakorvosi ellátásban részesült, elhunyt” – áll a Világjátékok szervezőinek közleményében.

Tom Hollowell, a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnöke azt mondta, hogy „nem tudja megfelelően leírni a tragikus haláleset okozta mérhetetlenül mély szomorúságot”.

Az aktuális világranglista 137. helyén álló Debertolis halálának oka egyelőre ismeretlen.

Világjátékok egy négyévente megrendezésre kerülő multisportesemény, amely az olimpián nem szereplő versenyszámok számára kerül megrendezésre. A tájékozódási futás olyan szabadtéri sport, amelyben a résztvevőknek térkép segítségével kell navigálniuk a jelöletlen ellenőrzőpontok között. Egyesíti a fizikai aktivitást a térképolvasással és a problémamegoldással.